Nem büntethető az atkári gyerekgyilkos

Vágólapra másolva!
Az emberölés vádja alól felmentették, de kényszergyógykezelésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki megölte felesége két gyermekét. Az orvosok szerint a férfi paranoid skizofréniában szenved.
Vágólapra másolva!

Jogerősen felmentette az emberölés bűntette alól, de kényszergyógykezelésre ítélte a bíróság azt az atkári férfit, aki megölte felesége két gyermekét - közölte csütörtökön a Heves Megyei Bíróság szóvivője. A saját 10 hónapos kisfiát is életveszélyesen megsebesítő Bencsik Gábort Budapesten, az Igazságügyi Megfigyelő Elmegyógyintézetben kezelik majd.

Erre azt követően került sor, hogy az igazságügyi pszichológus, illetve az orvos szakértő is úgy nyilatkozott, hogy a vádlott paranoid skizofréniában, üldöztetéses hasadásos elmezavarban szenved. Az ítélet ellen egyik fél sem nyújtott be fellebbezést, ezért az jogerőssé vált.

Az elítélt férfi minden előzmény nélkül támadt rá idén februárban hajnalban a családjára: feleségének 11 és egy 13 éves leánygyermekét megölte, saját tíz hónapos kisfiát pedig életveszélyesen megsebesítette. Ugyancsak súlyos sérülésekkel került kórházba az anya is, aki sérülései ellenére kisfiával kimenekült a házból, és értesítette a rendőrséget.