Szocialista városvezetők is tárgyaltak Kósával

Vágólapra másolva!
Mintegy harminc polgármester és megyei közgyűlési elnök egyeztetett szombaton Budapesten, Debrecen fideszes polgármesterének meghívására. Kósa Lajos az eseményt követő sajtóértekezleten elmondta, hogy a kormánnyal és a parlamenttel tárgyaló egyeztető fórumot szeretnének létrehozni a helyi közigazgatási vezetőkkel.
Vágólapra másolva!

A fideszes politikus hangsúlyozta: a szombati tanácskozás egyik célja az volt, hogy az önkormányzati vezetők egységes álláspontot alakítsanak ki arra a november 22-i találkozóra, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezett a regionális fejlesztési tanácsok elnökeinek és a megyei jogú városok polgármestereinek részvételével.

"A tanácskozás kezdeményezését, összehívását üdvözöljük, mindnyájan. Egyetértünk azzal, hogy az önkormányzati rendszer, a regionalizmus kérdése, a fejlesztéspolitika és sok egyéb más, ami az államháztartást, az önkormányzati rendszert érintik, olyan kérdés, aminek a megbeszélése, a rendszerek átalakítása hallatlanul fontos" - ismertette az egyeztetésen részt vevők közös álláspontját Debrecen polgármestere.

A tanácskozáson, amelyen két szocialista polgármester vett részt, a megjelentek egyetértettek abban: el kell érni a miniszterelnöknél, hogy tárgyalópartnerként fogadja el az önállóan szerveződő csoportot az önkormányzati rendszer átalakításáról szóló egyeztetésen - mondta Kósa Lajos. Hozzátette: olyan képviseleti csoportot kell létrehozni, amelyet a kormány és az önkormányzatok is elfogadnak.

A politikus kiemelte, hogy a találkozón az ellenzéki és a kormánypárti képviselők is megfogalmazták: az egyeztetések során Budapest megkerülhetetlen. Demszky Gábor főpolgármester azonban nem vett részt a hétvégi megbeszélésen.

Ódor Ferenc, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke a sajtóértekezleten hangsúlyozta: elvárják, hogy a megyei önkormányzatokra is partnerként tekintsen a kormány.

Gyurcsány Ferenc egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy november 22-re konzultációra hívta a regionális fejlesztési tanácsok elnökeit és a megyei jogú városok polgármestereit - tehát a megyei önkormányzatok vezetőit nem -, hogy egyeztessenek a fejlesztési programokról. Mint azt az [origo] megírta: a kormányfővel készek tárgyalni a fideszes városvezetők is, annak ellenére, hogy az ellenzéki párt vezetése és parlamenti képviselői bojkottálják az Országgyűlésben Gyurcsány Ferencet.

A miniszterelnök azt is bejelentette korábban, hogy a kormány és az önkormányzatok egyeztető fórumának létrehozásáról szóló javaslat kidolgozásával bízza meg Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési minisztert. A kormány szerdai ülését követően Lamperth Mónika közölte: az egyeztető fórum elnöke a szaktárcát vezető miniszter lenne, az alelnöke az önkormányzati minisztérium államtitkára, a kormány részéről pedig az egészségügyi, a szociális, az oktatási és kulturális, valamint a pénzügyi tárca vezetői kapnának helyet a testületben. A fórumnak az országos önkormányzati szövetségek elnökei is tagjai lennének.

MTI/[origo]