A kórházprivatizációról lehet népszavazást tartani, a tandíjról nem

Vágólapra másolva!
Nem lehet népszavazást tartani a Fidesz által feltett egyik kérdésről, amelyik a tandíj bevezetése ellen irányul. Az ellenzéki párt kórházprivatizációval kapcsolatos kérdéséről viszont ki lehet írni népszavazást - döntött az Országos Választási Bizottság. A többi kérdésről kedden dönt a testület.
Vágólapra másolva!

A Fidesz és a KDNP népszavazási kérdéseiről tárgyal hétfőn az Országos Választási Bizottság. Az első kérdésről, amelyik a tandíj bevezetésével kapcsolatos, a testület úgy döntött - két ellenszavazat mellett hét támogató vokssal -, hogy a kormányprogram lényeges részét érinti a kérdés, ezért nem hitelesíthető. Az OVB szerint emellett azért sem lehet népszavazást tartani a kérdésről, mert a kérdés nem szab meg határidőt, tehát nem egyértelmű, meddig szólna a tandíjfizetés tilalma.

A döntés után az ellenzéki pártokat képviselő Salamon László azt mondta, Alkotmánybírósághoz fordulnak, megtámadják az OVB döntését. Salamon szerint ugyanis az OVB döntésével tulajdonképpen azt mondta ki, hogy ma Magyarországon lényegében nem lehet népszavazást tartani, hiszen nehezen található olyan ügy, amelyet ne érintene egy kormányprogram. Úgy vélte, az alkotmányos tiltás a kormányprogram egészére vonatkozik, így csak arról nem lehetne referendumot tartani.

Arról a kérdésről azonban lehet népszavazást tartani, hogy a kórházak maradjanak-e állami, önkormányzati tulajdonban. Ezt a kérdést öt-négy arányban találta elfogadhatónak a testület. A többi kérdésről az előzetes tervektől eltérően nem hétfőn, csak kedden döntenek.

A Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezését október 24-én nyújtotta be a testülethez. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a párt október 23-i nagygyűlésén jelentette be, hogy a tanügy, az egészségügy, a nyugdíjak, a termőföld és a demokratikus garanciák kérdésében ügydöntő népszavazást kezdeményeznek.

Ezt azzal indokolták, hogy a tavaszi országgyűlési választásokon az emberek nem szavazhattak a valóság ismeretében, ezért most meg kell adni nekik a lehetőséget, hogy szabadon döntsenek a jövőről, a reformokról.

Navracsis Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a benyújtást követően azt mondta, a hét kérdés - ennyi szerepel a Fidesz és a KDNP beadványában- kiállja az alkotmányosság próbáját, mert közvetlenül egyik kérdés sem érinti az alaptörvényben foglalt kizáró okokat.

Az alkotmány szerint országos népszavazást döntéshozatal vagy véleménynyilvánítás céljából lehet tartani, a népszavazás elrendelésére kötelezően vagy mérlegelés alapján kerül sor. Országos népszavazást kell tartani legalább 200 ezer választópolgár kezdeményezésére. Ha az országos népszavazást el kell rendelni, az eredményes népszavazás alapján hozott döntés kötelező az Országgyűlésre.