Vádat emeltek a Toller-baleset okozója ellen

2006.11.22. 15:17

Elkészült a Tolna Megyei Főügyészség vádirata Toller László balesetével kapcsolatban. A vétkes sofőr ellen vádat emeltek.

Halálos közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emel vádat a főügyészség annak a gépkocsinak a vezetőjével szemben, aki június 19-én Toller László országgyűlési képviselő, Pécs polgármestere és sofőrje balesetét okozta - közölte a főügyészség szóvivője. 

A balesetet, amelynek következtében a polgármester gépkocsivezetője három héttel később életét vesztette, Toller László "életveszélyes sérülései pedig maradandó fogyatékosságot, a legoptimálisabb esetben is súlyos egészségromlás visszamaradását eredményezték", döntően a balesetet okozó autó vezetőjének szabályszegései okozták - mondta Ökrös Magdolna.

A Mercedes vétkes sofőrje ugyanis megsértette az előzésre vonatkozó szabályt, gyorsabban hajtott a megengedettnél, valamint a KRESZ záróvonalra vonatkozó rendeletét is figyelmen kívül hagyta - közölte az ügyész. Ugyanakkor a politikus szolgálati gépkocsija is gyorsan közlekedett, s az is tény, hogy a benne utazók nem csatolták be a biztonsági öveiket - tette hozzá.

A Mercedes vezetője úgy kezdett egy teherautó, valamint egy pótkocsis járműszerelvény előzésébe, hogy a manővert nem tudta a záróvonal előtt befejezni. A szemből érkező személykocsival a polgármester gépkocsivezetője az ütközést elkerülése érdekében a jobb oldali útpadkára húzódott, majd elvesztette uralmát a jármű felett, és a bal oldali árokpartnak csapódott.

KAPCSOLÓDÓ CIKK