Kósa a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke lenne

Vágólapra másolva!
Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöki posztjára pályázik - ezt a politikus az ATV Egyenes beszéd című műsorában közölte péntek kora este. A szövetség december elején várhatóan Debrecenben tart találkozót, és a posztra jelenleg ő az egyedüli jelölt.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Kósa Lajos

A kérdésre, hogy a Fidesz szombati, győri kongresszusán létrehozandó Önkormányzati Képviselők Országos Gyűlésének miért nem ő, hanem Orbán Viktor Fidesz-elnök lesz a vezetője, Kósa Lajos azt mondta: egy polgármesternek "mérsékelt" a lehetősége arra, hogy ilyen pártszervezetekben ilyen vagy hasonló feladatot vállaljon. Hozzátette: az önkormányzati tagozatokat "nem kézenfekvő, hogy önkormányzati vezetők" vezessék.

A politikus példaként említette, hogy a Baloldali Önkormányzati Közösség elnöki tisztségét Lamperth Mónika miniszter tölti be, aki ugyancsak nem polgármester. Hangsúlyozta: az állampolgárok azt várják a városvezetőiktől, hogy a városuk érdekeit képviseljék, és ne "pártkatonaként" viselkedjenek.

Az Önkormányzati Képviselők Országos Gyűlésének létrehozásához szükséges alapszabály-módosítást szombaton terjesztik a Fidesz kongresszusára meghívott mintegy 2.000 küldött elé.

Ennek az intézménynek a megalakítását maguk az önkormányzati képviselők kezdeményezték, jogosan követelve, hogy valamilyen formában beleszólhassanak a párt politikájának alakításába - mondta el korábban Szijjártó Péter szóvivő. Az alapszabály-módosítás célja a helyi közösség életét meghatározó döntéshozók integrálása a párt szervezeti keretei közé - tette hozzá, emlékeztetve arra, hogy az önkormányzati választásokon a Fidesz és szövetségesei több mint négyezer önkormányzati képviselői, polgármesteri, megyei közgyűlési mandátumot szereztek. Az alapszabály-módosítás szerint a gyűlést a mindenkori pártelnök vezetné.