Megszületett a fővárosi koalíciós szerződés

Vágólapra másolva!
Lényegében megállapodtak a szocialisták és a szabad demokraták a budapesti koalícióról, már csak az MSZP-nek kell eldöntenie, kit akar az egyik bizottság élére. A Fővárosi Közgyűlés várhatóan csütörtökön választ tisztségviselőket és bizottságokat. Két szocialista és egy szabad demokrata főpolgármester-helyettes, öt MSZP-s és két SZDSZ-es tanácsnok lesz.
Vágólapra másolva!

Elfogadta az MSZP-SZDSZ közötti koalíciós szerződés tervezetét pénteken a szocialisták budapesti párttanácsa, amelynek ülésén Molnár Gyula fővárosi elnök és frakcióvezető bejelentette, hogy lemond frakcióvezetői posztjáról - közölték az elnökségi ülés résztvevői az MTI-vel. Az elnökség Steiner Pál korábbi V. kerületi polgármestert javasolja a képviselőcsoport új vezetőjének.

Molnár Gyula közölte, kölcsönös kompromisszummal lezárultak az MSZP és SZDSZ közötti koalíciós egyeztetések, a szerződés szövegének hétvégi véglegesítése után a jövő héten csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés megválaszthatja a 15 bizottságot, két szocialista és egy szabad demokrata főpolgármester-helyettest, valamint öt MSZP- és két SZDSZ-tanácsnokot. Lakos Imre, az SZDSZ budapesti elnöke is azt közölte, már nincs érdemi akadálya a koalíciós szerződés aláírásának.

Lakos az MTI-nek azt mondta, már csupán egy lényeges ponton térnek el az álláspontok. Az MSZP ugyanis két személyt jelölt a gazdasági-tulajdonosi, illetve a kiemelt fejlesztések bizottsága élére. Az SZDSZ szerint viszont jobb lenne, ha ugyanaz a szocialista politikus, Somlyódy Csaba irányítaná mindkét testületet, úgy, mint az előző négy évben. Az MSZP elnöksége is álláspontjának megváltoztatására kérte a fővárosi frakciót, hogy mindkét testületet a budapesti pártalelnök irányítsa.

A koalíciós tárgyalások politikai értelemben késlekedés nélkül zajlottak - mondta Molnár. Szerinte nem igazak azok az állítások, hogy a városháza nem működött volna ez idő alatt. Négy éve ugyancsak november végén kötötték meg a koalíciót, s most is erre készülnek - jegyezte meg.

Molnár szerint az egyfős kormánypárti többségnél nem elegendő a csak bizalomra épülő együttműködés. "Nagyon alapos megállapodást kötünk, amelyben komoly sikernek tartom a politikai egyeztetés szabályozását", a kerületi polgármesterek bevonását a döntés-előkészítésbe és azt, hogy a város szempontjából fontos programok beépültek a megállapodásba" - mondta.

Molnár hozzátette, októberi ígéretének megfelelően távozik a fővárosi szocialista frakció éléről. A politikus emlékeztetett rá, hogy korábban úgy vállalta a frakcióvezetést, hogy a koalíciós tárgyalások lezárásakor átadja ezt a posztot. Szeretne ugyanis budapesti pártelnöki, XI. kerületi polgármesteri és országgyűlési képviselői feladataira koncentrálni.