Vágólapra másolva!
Egy ember súlyosan, hat pedig könnyebben megsérült, amikor tömegverekedés tört ki a Vas megyei Bükön vasárnap egy búcsúban.
Vágólapra másolva!

"Több mint harminc ember verekedett össze, miután helyi fiatalok szóváltásba keveredtek a búcsúban résztvevő árusokkal és egy éjszakai bár alkalmazottaival" - mondta el Szalai Ferenc őrnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Tájékoztatása szerint a csetepaté a céllövöldénél kezdődött: három helybeli ittas fiatal belekötött a céllövöldésbe, akinek segítségére sietett a vurstli néhány árusa, majd a környékbeli éjszakai bár több alkalmazottja. Közben a büki fiatalok tábora is bővült, így mire a rendőrök a helyszínre érkeztek már 30-35 ember csépelte egymást, minden, a keze ügyébe akadó tárggyal. A verekedők egy csoportja a büki mentőállomás épületébe menekült, ellenfeleik azonban oda is követték őket, a mentőállomáson is folytatódott a verekedés, törtek- zúztak.

A rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság miatt indított eljárást egyelőre ismeretlen tettesek ellen. A mentők a sérülteket kórházba szállították.