Elfogadta az Országgyűlés a nyugdíjtörvényt

Vágólapra másolva!
Elfogadta az Országgyűlés hétfőn a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényt, melynek módosításakor - a zárószavazás előtt - egy ellenzéki javaslatot is megszavazott a Ház. Magát a törvényjavaslatot 192 igen, 160 nem és 2 tartózkodó szavazattal fogadták el a képviselők.
Vágólapra másolva!

A zárószavazás előtt az Országgyűlés elfogadott egy ellenzéki módosító javaslatot, amely az előre hozott nyugdíj megállapításánál a szolgálati időt venné figyelembe. Ennek az indítványnak a szavazásakor szavazategyenlőség alakult ki - 178 igen, ugyanennyi nem, tartózkodás nem volt -, végül az ülést vezető Világosi Gábor (SZDSZ) szavazata döntött az ellenzéki indítvány javára.

A kormánypárti politikus azért támogatta a javaslatot, mert az egybecsengett az SZDSZ-es Béki Gabriella javaslatával, aki ugyancsak a szolgálati idő figyelembe vételét tartotta fontosnak az előrehozott nyugdíj megállapításánál.

Az ellenzéki indítvány indoklásakor Iván László (Fidesz) úgy fogalmazott, a Ratkó-nyugdíjasok 2013-ig 40 éves szolgálati idő esetén nyugdíjcsökkentés nélkül mehessenek nyugdíjba. A kormány nem támogatta a javaslatot.