A főpolgármester szerint hiányzik a szükséges bizalmi viszony ahhoz, hogy elfogadja helyettesének a szocialisták által javasolt Gy. Németh Erzsébetet. Demszky ezért levélben kérte az MSZP-t új jelölt megnevezésére.

Demszky Gábor főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának írt levelében közölte, hogy vétót emel Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettesi jelöltsége ellen. Arra hivatkozott, hogy nincs meg a szükséges bizalmi viszony közte és a szocialisták jelöltje között.

Demszky azt írta, élni kíván a törvényben meghatározott jogával, és arra kérte az MSZP-t, jelöljön más politikus humánpolitikai főpolgármester-helyettesnek - írta az MTI. Gy. Németh Erzsébet 2002-ben főpolgármester-jelöltként indult Demszky ellenében.

Az MSZP budapesti frakcióvezetője, Steiner Pál az InfoRádió kérdésére nem tagadta, hogy Demszky Gábor döntése koalíciós feszültséget okoz. Steiner a rádiónak azt mondta: "nem látunk indokot arra, hogy új jelöltet állítsunk, ragaszkodunk Gy.Németh Erzsébethez".

Molnár Gyula, az MSZP budapesti elnöke szerint az ultimátum miatt új alapokról kell újraindítani a koalíciós tárgyalásokat. Mindez azt is jelenti, hogy Demszky Gábor a hétvégén nem utazhat két hétre Afrikába, mint ahogy azt tervezi, mivel helyettes nélkül nem működhet az önkormányzat.

Az MSZP budapesti párttanácsa pénteken fogadta el az MSZP-SZDSZ közötti koalíciós szerződés tervezetét. Molnár Gyula akkor még azt valószínűsítette, csütörtökön a közgyűlés megválaszthatja a 15 bizottságot, a két szocialista és egy szabad demokrata főpolgármester-helyettest, valamint az öt MSZP- és két SZDSZ-tanácsnokot.

Gy. Németh Erzsébet nem kívánt reagálni a főpolgármester levelére.

[origo]/MTI