Kórházi kezelés lett a brutális gólyaavatóból

2006.11.28. 10:33

Brutális gólyaavatást tartottak az egyik hevesi középiskolában: különféle kotyvalékokkal itatták és etették az elsősöket a felsőbb évesek, emiatt többen rosszul lettek. Az egyik diáklány kórházba is került, az ő szülei feljelentést tettek.

Feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen azok a szülők, akiknek lánya kórházba került a hevesi Eötvös József középiskolában rendezett "gólyaavatót" követően - közölte kedden az iskola igazgatója. Az oktatási törvény szerint, ilyen esetben az intézményi fegyelmi vizsgálat lefolytatásával meg kell várni a rendőrségi eljárás eredményét - tette hozzá Kerek László.

Az eset még októberben történt, amikor tíz elsős lett rosszul a hevesi Eötvös József középiskolában, azután, hogy gólyaavatás címén különböző kotyvalékokkal itatták és etették meg őket a felsőbb évesek. Az egyik diáklány kórházba került; az ő családja kezdeményezte az üggyel kapcsolatos rendőrségi vizsgálatot.

Júniusban egy szegedi kollégiumban bántalmazták az alsóbb éveseket, mintegy beavatásként az idősebb diákok, és azóta is több iskolában fordultak elő ilyen esetek a tanulók között.

Az [origo] korábban részletesen foglalkozott a témával, és akkor kérdésünkre Ligeti György szociológus, a Kurt Lewin Alapítvány munkatársa, aki kutatást készített a diákélet során előforduló agresszióról elmondta: a beavatások durvább és enyhébb verziói a középiskolai kollégiumok többségében előfordulnak, rendőrségi vizsgálat azonban a legritkább esetben követi őket.

Pedig a kegyetlen beavatás - vagyis a szecskáztatás - jogsértő, a hatóságokra tartozik. A kitudódott beavatások legsúlyosabb következménye ugyanakkor általában annyi, hogy a kegyetlenkedő diákokat kirúgják a kollégiumból. "Egy-két durva eset idén is volt, de ők már nem járnak ide, kicsapták őket" -  mondta az [origo]-nak az egyik fővárosi kollégium diákja.

[origo]/MTI

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK