Kósa Lajos nem indul Orbán ellen

Vágólapra másolva!
Demszky Gábor pártelnöki bukásával példálózva erősítette meg Kósa Lajos, hogy jövő tavasszal nem kíván Orbán Viktorral szemben elindulni a Fidesz elnöki székéért. A debreceni polgármester szerint neki elsősorban a városa érdekeit kell képviselnie, nem szólalhat meg pártpolitikai dimenziókban.
Vágólapra másolva!

Kósa Lajos nem lesz Orbán Viktor kihívója - írta a Hajdú-Bihari Napló keddi számában, miután Debrecen polgármestere határozott nemmel válaszolt a megyei lapnak arra a kérdésére, tervezi-e, hogy jövő tavasszal jelölteti magát a Fidesz elnöki tisztére. A debreceni polgármester kizárhatónak nevezte, hogy a Fidesz májusi tisztújító kongresszusáig meggondolná magát.

Kósa egyetértett a Fidesz elnökével abban, hogy egy nagyváros polgármestere ne legyen a párt elnöke, és közölte, Orbán Viktor valójában az ő szavait idézte. Orbán a hétvégén a Hír TV-nek adott nyilatkozatában mondta azt, hogy "egy nagyvárosi polgármester nincs abban a helyzetben, hogy az ország legnagyobb politikai szervezetét is vezesse". A Fidesz elnöke ezt hétfőn este a Magyar Televízió Este című műsorában is megismételte, s hozzátette: nem számol azzal, hogy Kósa 2007-ben riválisa lesz a Fidesz elnöki posztjáért.

"Többször elmondtam már, hogy egy párt elnöke pártpolitikai dimenziókban szólal meg, a polgármesternek pedig a városa érdekeit kell képviselni, benne a jobb- és a baloldali szimpatizánsokkal. Gyakorlati bizonyíték is van arra, hogy ez nem megy, Demszky Gábor négy és fél hónap után belebukott" - mondta Kósa. A debreceni polgármester szerint nem a gyengeség jele az, hogy Orbán Viktornak már több tisztújítás alkalmával sem akadt kihívója. "Ráadásul ez egy hálátlan szerep" - jegyezte meg.