Vágólapra másolva!
Idei utolsó adag gyógyszerét adta be magának szerdán a Képviselői Irodaház folyosóján Csuja László, a Hemofíliások Baráti Körének alelnöke. Tudomása szerint a vérzékenyek idei gyógyszerkészlete elfogyott. A hemofíliások szervezete feljelentést teszt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ellen gondatlan veszélyeztetés miatt.
Vágólapra másolva!

A Képviselői Irodaház folyosóján adta be magának idei utolsó adag gyógyszerét Csuja László, a Hemofíliások Baráti Körének alelnöke. Az injekciót hetente háromszor kéne megkapnia, de elmondása szerint augusztus vége óta - mióta hiány mutatkozott a gyógyszerből - már csak heti egy-két alkalommal adta be magának.

A gyógyszer annyira drága, hogy a betegek nem tudják maguknak megvenni. "A három ampulla ára 150 ezer forint, vagyis vagy megveszi az állam, vagy nincs ellátás" - mondta a betegeket képviselő szervezet alelnöke.

A hemofíliások számára a gyógyszer hiánya nem jelent közvetlen életveszélyt, de az orvosság nélkül munkaképtelenné válhatnak, illetve a gyerekek nem tudnak iskolába járni, mert spontán bevérzések keletkeznek az izületeikben - mondta Csuja László, hozzátéve: mindez roncsolja az izületeket, izmokat, amelyek így elsorvadva mozgásképtelenséghez vezetnek.

A Hemofíliások Baráti Körének információi szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) nem kötötte meg azt a szerződést, mellyel biztosíthatta volna a betegek decemberi ellátását, ezért a betegeket képviselő szervezet feljelentést tesz az OEP ellen gondatlan veszélyeztetés miatt.

A szaktárca az MTI-nek tagadta, hogy gyógyszerhiány lenne. Rapi Katalin, az Egészségügyi Minisztérium munkatársa az MTI-nek elmondta: a gyógyszerbeszerzések megtörténtek, sőt biztonsági tartalékot is képeztek. Az államtitkár hozzátette: jelenleg rendelkezésre áll az elegendő gyógyszermennyiség, és jövő héten újabb szállítmány érkezik, így nincs ellátási gond ezen a téren.

Székely Tamás, az OEP főigazgató-helyettese azonban elismerte, hogy átmeneti ellátási nehézségek adódtak, de azt az ígéretet tette, hogy jövő hétre meglesznek a gyógyszerek, amelyekből most hiány van. Hozzátette: nem az egész országban van hiány, de budapesti központban valóban nincs ebből a készítményből. Ha valakinek Budapesten van erre szüksége, a vidéki központokból tudnak hozatni neki - mondta.

Közölte azt is, hogy a jövő évre vonatkozó szerződést még nem kötötték meg, de a jövő héten esedékes beszerzéssel jövő február végéig lesz tartalék. Az OEP sajtótájékoztatójára szeretett volna bemenni Csuja László, a Hemofíliások Baráti Körének alelnöke is, de nem engedték be, arra hivatkozva, hogy nem jelezte előre részvételi szándékát.

A hemofília veleszületett vérzési rendellenesség. Magyarországon 3061 - köztük 1500 gyerek - regisztrált hemofíliás él.