Nem vonhatnak élőláncot a parlament köré a korábbi Kossuth téri tüntetők. A rendőrség döntését a bíróság is jóváhagyta, mert a lánc akadályozná a képviselőket a bejutásban, ez pedig veszélyeztetné az Országgyűlés működését.

Jóváhagyta csütörtökön a Fővárosi Bíróság azt a határozatot, amelyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) megtiltotta, hogy élőláncot vonjanak a Parlament köré. Az MTI értesülését a Fővárosi Bíróságon nem erősítették meg arra hivatkozva, hogy a felek még nem kapták meg a bíróság döntéséről szóló végzést.

A BRFK egy héttel ezelőtt közleményben jelentette be: nem engedélyezi a Magyar Nemzeti Bizottság 2006-nak, hogy élőláncot szervezzen a Parlament köré december 11-én. A rendőrség indoklása szerint a rendezvény "súlyosan veszélyeztetné a népképviseleti szervek zavartalan működését".

A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 képviselői november 20-án tettek bejelentést a rendőrségen, hogy december 11-én a Parlament épülete köré "élőláncot" kívánnak szervezni, az épületbe való bejutást pedig 20-30 megbízható főből álló "sorfalkapun" keresztül biztosítanák.

Az MTI értesülései szerint a Fővárosi Bíróság megállapította: az Országgyűlés működésének elengedhetetlen feltétele, hogy az országgyűlési képviselők, valamint az ott dolgozók bejuthassanak az épületbe. Ha ez nem lehetséges, akkor maradéktalanul nem biztosított a törvényalkotás, az állami költségvetés elfogadása, vagyis a népképviseleti szerv nem tudja ellátni az alapvető funkcióját.

A bíróság indoklásában arra is rámutatott, hogy az Országgyűlés működésének súlyos veszélyeztetését békés célú rendezvény is megvalósíthatja. Az MTI értesülése szerint a bíróság végzése jogerős, az ellen jogorvoslatnak nincs helye.