Vágólapra másolva!
Etikátlannak és aggályosnak minősítette a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium azt a szerződést, amely alapján a tárca korábbi gazdasági igazgatója hárommillió forintért vehette meg a frissen felújított szolgálati lakását.
Vágólapra másolva!

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium visszamenőleges hatállyal felbontja azt a szerződést, amely alapján Huber Miklós, a tárca gazdasági igazgatója hárommillió forintért vásárolhatta meg a korábban általa használt lakást - közölte a tárca. A IV. kerületi, 71 négyzetméteres lakást előzőleg a minisztérium költségén újítottak fel.

A tárca közleménye szerint etikátlan és "jogilag aggályos" szerződés született, egy 1995-ös miniszteri rendelet alapján, amely a szolgálati lakások árának megállapítására nagy mozgásteret biztosít. Ezt a jogszabályt, a közlemény szerint már korábban elkezdték felülvizsgálni.

A vizsgálatot Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter rendelte el, miután a Magyar Nemzet kedden arról számolt be, hogy Huber Miklós, nyugdíjba vonulása előtt 3 millió forintért vásárolhatta meg a korábban általa használt lakást. Időközben Huber kezdeményezte az adásvételi szerződés felbontását, közös megegyezéssel. Így a szolgálati lakás visszakerül az állam tulajdonába és nyilvánosan értékesíthető, eladható.