Kitervelt lehetett a pénteki rabszökés

Vágólapra másolva!
A rendőrök szerint nem kizárt, hogy előre tervezte szökését az a rab, aki pénteken leütötte őrét, és elmenekült a Budapesti Katonai Ügyészségről. A kiterveltségre utalhat például, hogy előtte panaszt tett egy őr ellen, és ezért vitték az ügyészségre tanúskodni. A rendőrség ellenőrzi Tamás Imre Zoltán ismerőseit, a helyeket, ahol előfordulhat. A rendőrök szerint az idő nekik dolgozik, mert egyre többet tudnak meg a szökevényről, akinek feltehetően pénz nélkül kell bújkálnia.
Vágólapra másolva!

Megtervezhette elmenekülését Tamás Imre Zoltán, a Budapesti Katonai Ügyészségről megszökött férfi - közölte Tóth Gábor, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese hétfőn a közszolgálati televízió Nap-kelte műsorában. "Az első pillanatokban (...) a körülmények alapján úgy tűnt, hogy ez egy spontán szökés (...) de aztán menet közben nagyon sok személyt szólítottunk mi meg, adatokat gyűjtöttünk, amelyek egyre inkább arra utaltak, hogy van bizonyos szándékosság és előkészítettség ebben az akcióban" - mondta a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese. Tóth Gábor szerint az őt kísérő felügyelő fegyverével pénteken megszökött elítélt "tett korábban utalást arra, hogy nem érzi túl jól magát a büntetés-végrehajtási intézetben és szeretne onnan kikerülni, nyilván nem a fogva tartás körülményei miatt".

Nem zárható ki, hogy olyan helyzet állt elő aznap, ami miatt az elítélt úgy döntött, hogy megszökik, de az sem zárható ki, hogy ez akár hosszabb ideje tervezett, előkészített szökés volt. A férfi elfogása előtt is bújkált, a rendőrök akkor több hónapos nyomozás után tudták csak elfgoni. Az elítéltet pénteki szökése óta nagy erőkkel, éjjel-nappal keresik. Az első napon útzárakkal próbálkoztak, tömegközlekedési eszközöket vizsgáltak át, pályaudvarokon keresték. Most azokat a helyeket térképezik fel, illetve ellenőrzik, ahol a férfit korábban elfogták, illetve ahol előfordulhat - közölte a bűnügyi helyettes.

"Természetesen azokat a személyeket keressük meg ilyenkor és hallgatjuk ki - legyen az volt bűntárs, barát, cellatárs - aki információt tud arra vonatkozóan adni, hogy mit tervezett ezzel a szökéssel kapcsolatban, amennyiben ez egy előre tervezett akció volt" - válaszolt Tóth Gábor arra a kérdésre, hogy sajtóhírek szerint Tamás Imre Zoltán bosszúra készült az őt rács mögé juttatókkal szemben. Mint mondta, az lehet a közvetlen kapocs a férfi megtalálásához, aki segítette őt a szökésben. Tóth Gábor szerint az idő nem a szökésben levő férfinak, hanem a rendőrségnek dolgozik, hiszen a nyomozók egyre több adatot tudnak meg róla, ráadásul bujkálni pénzbe került, márpedig ezzel ő - az adatok szerint - nem rendelkezik.

Szakszerű volt az őrzés

Yazbekné Szabó Katalin, a büntetés-végrehajtás szóvivője a műsorban elmondta: az elsődleges vizsgálatok szerint a kísérés és őrzés tekintetében munkatársaik szakszerűen jártak el. A többszörösen visszaeső férfi ráadásul eddig soha nem tanúsított ellenállást, így nem volt oka, hogy több őr kísérje. A büntetés-végrehajtás azt is vizsgálja, hogy a rendelkezésre álló eszközök megfelelőek-e, vagy azokat "a bilincsek tekintetében is át kell vizsgálni, korszerűbbeket lehetne alkalmazni" - mondta. A férfi panaszt tett egy őr ellen, a szóvivő szerint lehetséges, hogy ez manipulativ volt, és részét képezhette a tervének. Tamás Imre Zoltánt azért vitték az ügyészségre tanúkihallgatásra, mert feljelentést tett egy őr ellen.

Azzal kapcsolatban, hogy a férfi hogyan juthatott ki az ügyészség Fő utcai épületéből, Yazbekné Szabó Katalin azt mondta: nem egy őrzött objektumról van szó, amit a büntetés-végrehajtás vagy a rendőrség biztosítana. Mint mondta, civil személyek védték az épületet és "szinte pillanatok alatt át tudott jutni a portán, tehát akadályba nem ütközött".

Tamás Imre Zoltán péntek délelőtt szökött meg a Budapesti Katonai Ügyészségről. Megtámadta az őt kísérő őrt, akinek súlyos sérüléseket okozott. A férfi elvette az őr fegyverét és lőszereit. A férfire félmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a budapesti rendőrfőkapitány, ugyanakkor a BRFK arra figyelmeztetett, hogy a fegyveres férfi támadhat, ezért feltartóztatásával ne próbálkozzanak az emberek.