Sztevanovity Zorán

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Sztevanovity Zorán előadóművész 1942-ben született Belgrádban, 1948 óta Budapesten él. 1961-ben alakította meg testvérével a Metró együttest, amelynek énekese, szólógitárosa, vezetője volt. A zenekar feloszlását követően kezdődött szólókarrierje, állandó alkotótársa azóta is Sztevanovity Dusan és Presser Gábor. Számos sláger, platinalemez kísérte pályáját. Az intellektuális rockzene képviselője, 2006-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.