Bértárgyalások kezdődnek a BKV-nál

2006.12.12. 19:58

A jövő évi béremelési tárgyalások ütemezéséről és az alapelveiről kezdődik szerdán tárgyalás a BKV Zrt. menedzsmentje és az érdekképviseletek között - közölte Aba Botond. A tárgyalásokat a szakszervezetek kérésére hozták előre.

A vezérigazgató elmondta, hogy a tárgyalások a korábbi években januárban kezdődtek. Hozzátette, hogy az érdekképviseletek kezdeményezésére meg kell kezdenie a tárgyalásokat, még akkor is, ha szerinte ráérnének ezzel addig, míg a tulajdonos önkormányzat kialakítja álláspontját a cég működésével összefüggő kérdésekről.

A cég legnagyobb létszámú, mintegy 6000 embert képviselő szakszervezetének elnöke, Vág Péterné hétfői nyilatkozatában közölte, azért kezdeményezték a bértárgyalások megkezdését, hogy a jövő évi üzleti tervbe beépüljön az ő véleményük is. "Ne álmokat írjon le a cégvezetés" - jegyezte meg.

A cég igazgatósága a múlt héten tárgyalt a jövő évi üzleti tervvel összefüggő kérdésekről, s infláció körüli béremelést támogatott - nyilatkozta az igazgatósági ülés egyik résztvevője, Székely Gábor felügyelőbizottsági elnök hétfőn.

A BKV Zrt. sajtóiroda vezetője, Schimmer Erzsébet keddi közleményében cáfolta a felügyelőbizottság elnöke által elmondottakat. Az irodavezető szerint az igazgatóság tárgyalt ugyan a bérfejlesztési koncepcióról, döntést azonban nem hozott a bérfejlesztés nagyságáról.

A szakszervezetek hetekkel ezelőtt a főpolgármesterhez írt levelük kapcsán, amikor a cég finanszírozásának rendezését sürgették, kilátásba helyezték, hogy követeléseikért sztrájkolni is készek. Erre a bértárgyalások megkezdése jogi alapot teremthet - hangsúlyozták az érdekképviseletek korábban.

A távirati iroda úgy tudja, hogy a szakszervezetek a városüzemeltetési főpolgármester-helyettestől, annak csütörtöki megválasztása után, még e héten választ kapnak a felvetéseikre.