A Fidesz nem küldené Horvát Jánost Kubába

Vágólapra másolva!
Egyre valószínűbb, hogy Horvát János tévés műsorvezető lesz Magyarország következő havannai nagykövete. Bár a külügyi bizottság mai meghallgatásán a fideszes képviselők leszavazták a jelöltet, kormánypárti voksokkal Horvát mégis megkapta a támogatást. A Külügyminisztérium hamarosan kéri Kubától a jelölt elfogadását.
Vágólapra másolva!

"Abszolút kellemes, barátságos volt a meghallgatás" - állította megkeresésünkre Horvát János a külügyi bizottság keddi zárt üléséről. A tévés műsorvezető ezen kívül mindössze annyit volt hajlandó elárulni, hogy csak öt percig tartott a meghallgatása, ennél bővebben nem kívánt nyilatkozni. A külügyi bizottság 11-7 arányban, kormánypárti igenekkel támogatásáról biztosította a kubai nagykövetjelöltet.

A zárt ülésen részt vevő és az [origo]-nak név nélkül nyilatkozó forrásaink szerint a Fidesz leginkább azt firtatta, hogy miért döntött a külügyi vezetés egy diplomáciai tapasztalat nélküli jelölt mellett. Mint a résztvevők egybehangzóan elmondták, Németh Zsolt ellenzéki bizottsági elnök - akit nem sikerült elérnünk - amellett volt, hogy egy a szakmában már tapasztalattal rendelkező, karrierjét építő diplomata jobb választás lenne most Kubába. A fideszes bizottsági tagok ezzel indokolták elutasító szavazatukat.

Eközben a külügyi vezetés azzal érvelt - ahogy egyik informátorunk fogalmazott -, hogy "most egy külpolitikai újságírói múlttal rendelkező nagykövet kell, aki jó kapcsolatokat tud kiépíteni a leendő új kubai vezetéssel". A külügy érvrendszere az volt, hogy ők most a megszokottól eltérő, más típusú diplomáciai tevékenységre készülnek Kubában. Úgy tűnik tehát, hogy a magyar diplomácia már készül a súlyosan beteg Fidel Castro utáni időkre.

A nemmel szavazó ellenzéki Balla Mihály csupán annyit volt hajlandó elárulni a zárt ülésről, hogy az "teljesen átlagos külügyi meghallgatás volt". A jelöltet támogató Kékesi Tibor szocialista politikus szintén nem kívánt a részletekről beszámolni, annyit azonban elmondott: "nem volt felhőtlen a meghallgatás, mivel nem volt egyetértés a jelölt személyéről".

Az Országgyűlés külügyi bizottságának keddi meghallgatása egyébként csak formális volt. A nagyköveteket ugyanis a kormányfő jelöli a külügyminiszter javaslatára, kinevezésüket a köztársasági elnök írja alá. Ezzel kapcsolatban Horvát annyit mondott: nem tart attól, hogy Sólyom Lászlónak bármi kifogása lenne a személyével szemben.

Polgár Viktor külügyi szóvivő az ilyenkor szokásos gyakorlatnak megfelelően hivatalosan továbbra sem erősíthette meg, hogy Horvát a nagykövetjelölt. A szokásrend szerint ugyanis egészen addig szolgálati titokként kell kezelniük a jelölt nevét, amíg a Külügyminisztérium nem kap pozitív visszaigazolást a befogadó országból. Polgár annyit azonban elmondott, hogy 1-2 héten belül elküldik Kubába a jelölt nevét és kérik annak elfogadását.

Horvát János múltja több szálon kapcsolódik Kubához, például amikor még a rendszerváltás előtt Fidel Castro Magyarországon járt, a tévés tolmácsolt közte és Kádár János között. Sőt, a kamerák előtt Horvát még pingpongozott is a kubai vezetővel. Emellett Horvát számos filmet forgatott és könyvet írt a karibi szigetországról, egy ideig egyetemre is járt Kubában, bár diplomáját az ELTE történelem-spanyol szakán szerezte.

Az elmúlt évtizedekben az MTV számos műsorában szerepelt Horvát, ezek közül talán a legismertebb az Ablak című magazin, újabban pedig az Aranyág egyik szervezőjeként-műsorvezetőjeként látható a képernyőn. Főállásban néhány éve a műholdas sportcsatornákat üzemeltető Sport TV elnökeként dolgozik.

Lencsés Csaba