Parkolót építtetnének maguknak a képviselők

Vágólapra másolva!
Jövőre jelentősen csökken a képviselők által ingyenesen használható parkolóhelyek száma a Parlament környékén, miután Rogán Antal belvárosi polgármester ragaszkodott ahhoz, hogy a politikusok autói után is fizessenek. A képviselők közül van, aki a kifizettetné saját parkolóhelyét az állammal, mások mélygarázst építtetnének maguknak, míg egy vidéki képviselő fővárosi kollégáit tiltaná ki az ingyenes parkolóból.
Vágólapra másolva!

"Abszurd a helyzet" - így minősítette Gógl Árpád fideszes parlamenti képviselő a Rogán Antal V. kerületi polgármester és Szili Katalin országgyűlési elnök között körvonalazódó megállapodást. A tárgyalások jelen állása szerint a most ingyen használt parkolóhelyek kétharmadáról le kell mondaniuk a politikusoknak, azt a jövőben bárki használhatná.

"A pestiek ne parkoljanak"

A Székesfehérvárról autóval a fővárosba járó Gógl szerint, ha komolyan veszik a munkájukat, akkor az Országgyűlés Hivatalának biztosítania kell számukra a megfelelő munkavégzés körülményeit. Ehhez pedig a volt egészségügyi miniszter szerint hozzátartozik a képviselőnkénti egy-egy parkolóhely is. Márpedig ezt Gógl úgy képzeli, hogy az Országgyűlés kifizeti a tulajdonos kerületi önkormányzatnak az épület körüli helyeket. Eközben azt is megemlítette a politikus, hogy ő nem híve "az arisztiokratikus elkülönítésnek, de mégis névre szóló parkolóhely kellene a képviselőknek".

Miután Rogán Antal csütörtökön tárgyalt Szili Katalinnal, azt is közölte, hogy számítása szerint ennek mi az ára. A lipótvárosi polgármester úgy véli, 80 millió forintba kerülne, ha az összes most használt helyet megváltaná az Országgyűlés, mert egy parkolóhely egy évre mintegy 600 ezer forint lenne. Csütörtök kora délutáni ottjártunkkor egyébként közel tucatnyi üres parkolóhelyet találtunk az épület körül. Ez a parkolási gondokkal küzdő Belvárosban - különösen a helyet kereső és a politikusi parkolóktól eltiltott autós helyzetéből nézve - nagy luxusnak nevezhető. Az épületet ugyanis körbeveszik a várakozni tilos táblák és a feliratok: "Kivéve az Országgyűlés Hivatala engedélyével".

Persze van más megoldás is, igaz, ez még drágább lenne. Gógl is, valamint a szocialista Kékesi Tibor is egy mélygarázs megépítésében látja a jövőt. Az ellenzéki politikus a Parlament alá, míg a kormánypárti az épület mellé vagy a közelben elhelyezkedő Olimpiai Park alá építtetné a mélygarázst. Kékesi elmondta, hogy az Országgyűlés melletti terület állami, míg az Olimpiai Park kerületi tulajdon. De az is lehet, hogy Kékesi a szomszéd VI. kerületben parkol ezután, ahol országgyűlési képviselő, és van ingyenes megállást biztosító matricája.

A ceglédi illetőségű Csáky András képviselő újabb ötlettel állt elő. "Én még azt is megkérdőjelezném, hogy a budapesti lakhelyű képviselőtársaimnak helyet kellene itt biztosítani" - mondja az MDF-es politikus. Ezzel a fővárosi Kékesi nem értett egyet, szerinte nem kellene megkülönböztetni a képviselőket. Csáky állítja, azt is felül kellene vizsgálni, hogy jelenleg ki kapja meg azt a piros-zöld kártyát, amit a szélvédő alatt tartva ingyen parkolhatnak a politikusok - de nem csak ők - az irodaház körül. Csáky szerint "a frakciók melletti szakértők, az ismerősök és politikai alapon mások is kapnak" a kártyából.

"A politikusnak se járjon több"

Bakos Emil, az Országgyűlés gazdasági főigazgatója megkeresésünkre közölte, hogy az ingyenes parkolóhelyek használatára a képviselők, az irodaház gépjárművei, a hivatal dolgozói és a frakciók által korlátozott számban javasolt autók a jogosultak. Kérdésünkre konkrét adatot egyedül az utóbbira, vagyis a frakciók parkolókártyáinak számára közölt, ez 60 darab. A Képviselői Irodaházban egyébként a 386 parlamenti képviselő mellett 300 ember dolgozik. Arra vonatkozóan, hogy az Országgyűlés költségvetése beszállna-e anyagilag - tehát közpénzből - egy mélygarázs építésébe, Bakos azt felelte: ilyen kérés még nem érkezett hozzá.

Rogán Antal ugyanakkor azt állította az [origo]-nak, hogy ő még 2004-ben egyszer utánajárt az ügynek, és akkor mintegy 800 parkolókártyát adott ki az Országgyűlés. A fideszes politikus állítja: ennek csak egy részét kapták a politikusok, tanácsadók és hivatalnokok, a többit a Miniszterelnöki Hivatal adta ki.

Rogán Antal a közelmúltban kezdett kampányba a lipótvárosi közintézmények ingyenes parkolóhely-használata ellen. Ennek keretében nyílt levelében Szili Katalin házelnök közbenjárását kérte a Képviselői Irodaház körüli parkoló helyzetének rendezése érdekében, és azt javasolta, hogy nyissák meg mindenki előtt azokat a parkolóhelyeket, amelyek megváltására az Országgyűlésnek nincs pénze.

Drága a parkolóház a Duna partján

Parkolóhelyenként átlagosan 1 és 4 millió forint közötti áron épülnek ma Budapesten a mélygarázsok - tudtuk meg az egyik építőipari cég vezetőjétől. Az árat leginkább a terület beépíthetősége befolyásolja. Mint a vezető elmondta, az Olimpiai Park ilyen szempontból drága, hiszen a Duna közelsége miatt ott magas a vízszint, aminek kizárása igen költséges. Ha tehát a 386 képviselőre 400 parkolóhelyet számítunk helyenként mondjuk 3 millióval, akkor 1,2 milliárdba kerülne egy mélygarázs a képviselőknek.

Ezzel az elvvel az irodaház közelében dolgozó parkolóőr is egyetértett. Bár hangsúlyozta, ő még név nélkül sem nyilatkozhat erről, de végül elmondta: ő is azt gondolja, "mint mindenki ebben az országban, ne járjon a politikusnak se több, mint másnak".

"Legalább többet sétálnak majd"

Az V.kerületi önkormányzat részben példát mutat ebben, de nem teljesen. Mint az önkormányzatnál megtudtuk, a Nádor utcai épületben dolgozók közül "sokan járnak autóval munkába", de a hivatalnak az épület mellett mégis csak négy darab parkolóhelye van. Így a vezetőkön kívül mindenki ott parkol, ahol tud, természetesen pénzért. Az ő hatékonyabb munkavégzésük megsegítése érdekében a jövőben egy parkolóautomatát is beállítanak majd az épület közvetlen közelébe, hogy ne kelljen messzire járkálni a dolgozóknak háromóránként frissíteni a parkolójegyüket. Az épület körüli többi helyet bárki használhatja, azt nem foglalja magának a kerület vezetése.

Rogán Antal elmondta, hogy az a négy parkolóhely őt mint polgármestert, az alpolgármestert és a jegyzőt illeti, a negyedik pedig vendéghely. Bár a politikus azt is hozzátette, ha teheti, nem autóval, hanem BKV-val jár. Kérdésünkre, hogy mennyiért veszi a bérletet, azt felelte: "Ha jól emlékszem, 5500 forint körül volt a havi bérlet ára." Később módosított, nem havit, hanem 30 naposat vett 5500-ért. A politikus rosszul emlékezik, ugyanis mindkét bérlet ára ma 6900 forint a fővárosban.

Ha autóval jár Rogán, akkor a Szabadság téri mélygarázsban havi 40 ezer forintért saját pénzből bérelt parkolóhelyén hagyja autóját. Ez a lehetőség - önkormányzati pénzből - a Szent István téri mélygarázsban a kerületi vezetőknek is fennáll. Itt 22 darab helyet használhatnak a kerület irányítói osztályvezetőtől felfelé, mint Rogán elmondta, igen kedvező áron bérlik ezeket.

Az Olimpiai Park közelében egyébként hamarosan realitás lehet egy 300-350 férőhelyes mélygarázs, amit Rogán magánpénzből építtetne meg. Úgy számol a polgármester, hogy ez üzletnek sem lesz utolsó Lipótvárosnak: az építési jogért 400-500 milliós bevétellel számol Rogán. Ebből aztán csak a felszínt kell majd elrendeznie a kerületnek, igaz, ötven évig a magánbefektető hasznosíthatja a parkolókat. A pályázatot 2007 nyarán írja ki az V. kerületi önkormányzat. A polgármester jóval komolyabb összeggel, 4 milliárddal számol építési költségként, mint azt egy általunk megkérdezett szakértő tette (lásd keretes írásunkat). Rogán szerint ebben a leendő mélygarázsban bérelhetne például helyeket a politikusoknak az Országgyűlés közpénzből.

Jelenleg tehát nem tudni, hogy hol parkolnak majd politikusaink: a munkahelyük közelében a felszínen, néhány év múlva a föld alatt, avagy esetleg jóval arrébb tudnak majd megállni autóikkal. A leginkább egészségügyi politikusként tevékenykedő Csáky András azért ironikusan megjegyezte, hogy látja az előnyét is annak, hogy a munkahelyüktől esetleg csak több utcányira tudnak majd üres parkolóhelyet találni kollégái. "Így aztán a népegészségügyi program keretében legalább többet sétálnak majd, mint eddig" - mondta a politikus.

Lencsés Csaba