Molnár nem kérne az egybiztosítós rendszerből

Vágólapra másolva!
Jövő év elején dönt a kormány a több-biztosítós rendszer kialakításáról az egészségügyben. Az SZDSZ emellett a rendszer mellett érvel, Molnár Lajos SZDSZ-es egészségügyi miniszter csütörtökön közölte, ha a kabinet elutasítja az elképzelést, akkor azt elfogadja, de másra hagyja végrehajtását.
Vágólapra másolva!

Kilátásba helyezte távozását Molnár Lajos egyészségügyi miniszter, ha a kormány elutasítja az általa szorgalmazott több-biztosítós rendszert. Az SZDSZ-es tárcavezető csütörtökön közölte, elgondolkodna azon, hogy részt vesz-e egy olyan rendszer megvalósításában, amellyel nem ért egyet. Molnár szerint a kormány várhatóan jövő év elején dönt arról, hogy egy-, vagy több-biztosítós rendszer legyen.

Az SZDSZ a több-biztosítós rendszert szorgalmazza, ahol a biztosítók a betegek kegyeiért versengve egyre magasabb szolgáltatásokat kínálnak, és részt vesznek az intézmények fejlesztésében. Kuncze Gábor pártelnök csütörtöki érvelése szerint ahhoz, hogy az új rendszer segítse az egészségügy érdemi átalakítását már 2008-tól el kell indítani. Az MSZP ugyanakkor maradna az egybiztosítós megoldásnál.

Az MSZP nem enged, a Fidesz ellenáll

Jövő év elején kezdődhet az egyeztetés a kormány és a koalíciós pártok között a több-biztosítós egészségügyi modellről - mondta Kökény Mihály, az MSZP országgyűlési képviselője pénteken. A bejelentésre reagálva a fideszes Mikola István ismételten tiltakozott a több-biztosítós rendszer bevezetése ellen.

Kökény Mihály, a parlament egészségügyi bizottságának szocialista elnöke elmondta: még nem zárult le az egészségügyi reform, a biztosítási modell kérdésén túl hátra van még a finanszírozási rendszer átalakítása, a finanszírozást az alapellátástól a kórházakig át kell alakítani. Hozzáfűzte: le kell számolni "jó néhány túlélő mítosszal", amelyek közül példaként a "parttalan ingyenességet" említette.

Mikola István, az egészségügyi bizottság fideszes alelnöke újságíróknak azt mondta: a Fidesz a végsőkig ellen fog állni, szó sem lehet a több-biztosítós egészségügyi rendszer bevezetésről a társadalombiztosítás helyett. Szerinte a több-biztosítós rendszer a világon mindenhol megbukott, a szegények, a krónikus betegek nem jutnak hozzá a gyógyítás lehetőségéhez.