Gyurcsány 50 oldalon értékeli kormányát

2006.12.17. 17:41

Elkészült a kormány első féléves tevékenységéről szóló beszámoló, amely vasárnap került fel a kormányzati honlapra. Gyurcsány Ferenc szerint a kormány lefektette a szükséges átalakítások alapjait, s így 2009-ben már meglesznek az első, mindenki számára érzékelhető jelei a reformkormányzásnak. Gyurcsány ugyanakkor önkritikát is megfogalmaz a kormány tevékenységével kapcsolatban.

Jelentés az ország polgárainak, leltár az elmúlt fél év kormányzásáról - ezekkel a szavakkal jellemzi bevezetőjében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a majdnem ötven oldalas kiadványt.

Azt írja a kormányfő, nehéz, de fontos félév van a kormány mögött, amely eredményekben és tanulságokban is gazdag. Úgy vélte, amit eddig tettek, az "egy igazságos társadalom, és versenyképes, polgárai számára európai életminőséget biztosítani képes Magyarország ügyét szolgálja."

Gyurcsány Ferenc az elmúlt félév kapcsán önkritikát is megfogalmazott: szerinte ahogyan kormányoztak, az nem minden esetben állja a kritika próbáját. "Az önkritika és az önkorrekció képességét magam egy kormány fontos erényének tartom. Most pedig van okunk az önkritikára és van módunk a korrekcióra is" - tette hozzá.

A kormányfő ír arról is, hogy a következő évek három nagy korszaka úgy épül egymásra, mint egy épület három szintje: a biztos alap az egyensúly, a falak a reform, a tető pedig a fejlesztés. Ez a kormányzati ciklus alapfilozófiája - fűzte hozzá Gyurcsány Ferenc.

A reform a kormányfő véleménye szerint nem más, mint alkalmazkodás a realitásokhoz, az eszményekhez, a távolabbi célokhoz, és három alapvető célkitűzés közös bennük: "a minőség javítása, az egyenlőség és igazságosság szempontjainak érvényesítése, illetve a megújított működési mód fenntarthatósága."

Az MTI úgy tudja, az összefoglaló nemcsak az interneten olvasható, hanem könyv formában is kiadják majd kétezer példányban. Kapnak belőle többek között a parlamenti képviselők, a polgármesterek, gazdasági szakértők, közéleti véleményformálók, az angol nyelvű verziójából pedig külföldi szakemberek is. A távirati iroda kormányzati forrásból úgy értesült, hogy a miniszterelnök a parlamentben hétfőn a dokumentumra támaszkodva, napirend előtti felszólalásában értékeli a kormányzás első félévét.

Fidesz: A kormány sem büszke teljesítményére

A kormány teljesítményére jellemző, hogy sajtótájékoztató nélkül egy honlapra "csempészte fel" félévi beszámolóját - mondta az MTI-nek a dokumentum nyilvánosságra kerülésének kapcsán Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője úgy fogalmazott: a "sajtóhír és sajtótájékoztató nélküli" közlés annak a jele, hogy "a kormány sem büszke a saját teljesítményére".

Az idén két dolog derült ki a szocialistákról: hogy nem demokraták és nem tudnak kormányozni - mondta Szijjártó Péter. Szavai szerint "ez a dilettáns és antidemokratikus kormányzás megélhetési válsághoz vezetett, az emberek és családok megélhetési válságba kerültek, terheiket a kormány az elviselhetőség határáig növelte" - közölte a politikus.

Az ellenzéki párt szóvivője szerint Gyurcsány Ferenc nemcsak a választás előtti másfél-két évet "hazudta végig", hanem "azóta sem szakított ezzel a szokásával".

A Magyar Demokrata Fórum közleménye szerint a Gyurcsány-kormány első féléves munkájáról megjelent beszámolóból a középosztály iránti felelősség hiányzik. Mint írják, az ötven oldalas dokumentum "egy szót, egy gondolatot" nem fordít a középrétegre. Az elmúlt fél év kormányzati intézkedései, a magas adók, a vízió nélküli reformok bizonyították az MSZP-SZDSZ kormány középosztály-ellenességét - írja az MDF.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK