Két jogszabály váltja fel az idegenrendészeti törvény Európai Gazdasági Térség (EGT) állampolgáraira és a harmadik országból érkezőkre vonatkozó rendelkezéseit; az új jogszabályokat - mind a kétharmados, mind az egyszerű többséget igénylő paragrafusokat - csaknem egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés hétfőn.

A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint gyakorlatilag feltétel nélkül tartózkodhatnának három hónapig Magyarországon az Európai Gazdasági Térség (EGT) állampolgárai, valamint harmadik országból érkező családtagjaik. Ha a hozzátartozóknak vízumra van szükségük, akkor ezt az okmányt ingyen megkapják ezentúl. Ugyanakkor, ha van tartózkodási kártyájuk, vagy állandó tartózkodási kártyájuk, akkor nem kell vízumot kiváltaniuk. Azok, akik három hónapnál tovább maradnak Magyarországon, ezentúl nem tartózkodási engedélyt, hanem úgynevezett regisztrációs igazolást kapnak.

A jogszabály az állandó tartózkodás jogát valamennyi EGT-állampolgár és családtagja számára biztosítja, amennyiben öt évig Magyarországon éltek. Ezentúl a családtagok akkor is Magyarországon maradhatnak, ha az Európai Gazdasági Térségben élő állampolgár meghal, vagy a házastársak elválnak egymástól.

Az erre vonatkozó uniós irányelvet átültető jogszabály továbbra is megtartja azt a fő elvet, miszerint a szabad mozgás és az ehhez kapcsolódó tartózkodás csak az uniós polgárok és meghatározott családtagjaik jogosultságát jelenti. Bővíti azonban a családtag fogalmát.

Amíg a 2001-ben elfogadott idegenrendészeti törvény együtt kezeli az úgynevezett szabad mozgást élvezők (főként EGT-tagok) és a harmadik országok állampolgárainak jogállását, addig 2007. január elsejétől külön törvényben szabályozzák a közösségen kívülről érkezők jogait.

A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint lényegében a korábbival azonos típusú vízumot kell igényelniük azoknak, akik kevesebb, mint három hónapot tartózkodnak Magyarországon.

Magyarország schengeni csatlakozása után viszont megszűnik a vízum abban az esetben, ha több mint három hónapot marad valaki az országban. A korábbi okmányt a tartózkodási engedély váltja majd fel.

Az idegenrendészeti törvényhez képest újdonságot jelent, hogy a jövőben a középiskolás diákok is jogosultak a tanulmányi vízumra, valamint új tartózkodási célként megjelenik a tudományos kutatás is.

A törvény magában foglalja a határőrizetről és a határőrségről szóló törvény schengeni csatlakozáshoz szükséges módosításait is.

Minkét jogszabály egyes szakaszainak elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának támogatására volt szükség. A két törvény 2007. január elsején lép hatályba.