A hétfői jogerős bírósági ítélet szerint Németországba, az apjához kerül az a makói kisfiú, akinek felügyeletéről több mint egy éve vitáznak szülei. A gyereket a szülők válásakor az apjának ítélték, tavaly az anyja mégis Magyarországra hozta, miután a kisfiú állítólag arra panaszkodott, hogy az apja bántotta.

Jogerősen a Németországban élő apának ítélték azt a makói kisfiút, akinek kiadatását tavaly kérték a magyar hatóságoktól - tájékoztatta az apa ügyvédje hétfőn az MTI-t. Mint arról korábban beszámoltunk, a tizenkét éves Sebestyén egy bonni bírósági ítélet szerint apjához került, amikor szülei elváltak. A kisfiú azonban tavaly húsvét óta mégis édesanyjánál élt, Makón. A gyerek ugyanis azt állította, hogy az apja bántja őt, fél tőle, és ezért Magyarországon akar maradni. Azzal is fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz, ha vissza kell mennie Németországba.

A gyerekeket nagymamája egy budapesti pszichiátirára vitte rossz idegállapota miatt, amikor a hatóságok felszólították az anyját, hogy adja vissza az apának. Az apa innen vitte tavaly júniusban magával Németországba.

Kollár Andor ügyvéd elmondta: az ügyben két gyermekelhelyezési per indult; az apa Németországban, később az anya Magyarországon fordult bírósághoz. Az eset idején már folyamatban volt a külföldi eljárás, így nekik volt joghatóságuk az ügyben. Németországban folyamatosan felügyelik a gyermeküket egyedül nevelő szülőket. Az anya korlátozás nélkül tarthatja telefonon, levélben vagy e-mailen a kapcsolatot két gyermekével és személyesen is látogathatja őket - tette hozzá a jogász. 
    
 MTI / [origo]