Letartóztatták a kunbajai polgármestert

Vágólapra másolva!
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság Halász István kunbajai polgármestert és másik három személyt, akiket a hulladék- gazdálkodás rendjének megsértésével gyanúsítanak.
Vágólapra másolva!

A Németországból illegálisan behozott több ezer tonna háztartási hulladék ügyében folytat eljárást a rendőrség Halász István kunbajai polgármester ellen - tudta meg az MTI. A polgármestert a rendőrség több másik gyanúsítottal együtt előzetes letartóztatásba helyezte.

Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az [origo]-nak azt mondta, hogy a bíróság összesen négy személy őrizetbe vételéről döntött a rendőrség javaslatára. A négy letartóztatott között van egy kecskeméti, egy kerekegyházi, és két kunbajai gyanúsított - tette hozzá.

A szóvivő megerősítette, hogy a két kunbajai személy közül az egyik a polgármester, a másik kilétéről viszont csak annyit árult el, hogy egy nőről van szó. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-Főkapitányság a négy személyt hulladékgazdálkodás rendjének megsértésével gyanúsítja.

MTI / [origo]