Visszahívta az intézmény kuratóriuma Makói Zitát a Pető Intézet éléről - tudta meg a Népszabadság. Az intézet dolgozói tavasszal demonstrációval is tiltakoztak a februárban kinevezett Makói Zita vezetői megbizatása ellen.

Nem maradhat a Pető Intézet élén a februárban kinevezett Makói Zita, ugyanis a főiskolai szenátus leszavazta azt a javaslatot, amely lehetővé tette volna, hogy 65. életévét betöltött személy vezethesse az intézetet - tudta meg a Népszabadság.

Makói Zita jelenlegi főigazgató már betöltötte a 65. életévét, ezért csak ezzel a módosítással maradhatott volna az intézet élén. Az intézetvezetői pozícióra pályázatot írnak ki. Annak elbírálásáig az eddigi főigazgató irányítja a Pető Intézetet.

Az intézet dolgozói tavasszal demonstrációval is tiltakoztak a februárban kinevezett Makói Zita vezetői megbízatása ellen. A tiltakozó dolgozók szakmailag alkalmatlannak tartották Makói Zitát a Pető Intézet vezetésére és azt is állították, hogy Makóit törvénytelen eljárással nevezték ki az intézet élére.

A mozgássérültekkel foglalkozó intézetben a Pető András által kifejlesztett, úgynevezett konduktív nevelési rendszert alkalmazzák. Ennek a lényege, hogy az idegrendszer a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépülésének lehetőségével, amelyek megfelelő közreműködéssel mozgósíthatóvá válnak. Szellemi termékként elsőként a Pető-módszer vált Hungarikummá.