Akár két hétre ingyenessé lehetett volna tenni a Városligeti Műjégpályát abból a pénzből, amit a kormány egy párszáz főt befogadó jégpálya felépítésére és 10 napos üzemeltetésére fordít. Az Akadémia előtt álló korcsolyapálya használói szerint hangulatos, de nagyon kicsi és rettentően zsúfolt, a Városligetben pedig ugyanennyi pénzért tizenkétszer nagyobb területen lehetne ingyen korcsolyázni.

Majdnem 100 000 ingyenes belépőt lehetett volna venni a Városligeti Műjégpályán abból az 55 millió forintból, amiből egyszerre mindössze néhány száz ember befogadására alkalmas jégpályát építettek és üzemeltetnek december 23. és január 2. között a Magyar Tudományos Akadémia előtti parkolóban. A kormány az előző években a Kossuth térre emelt ingyenesen használható műjégpályát, ahol a Kormányszóvivői Iroda szerint tavaly több mint 100 000 látogató fordult meg. Azt a helyszínt azonban az őszi zavargások után a rendőrség műveleti területté nyilvánította, így idén új, sokkal kisebb helyszínre szorultak a korcsolyázók.

Míg a Városligeti Műjégpályán 12 000 négyzetméteren csúszkálhatnak a szórakozni vágyók, az Akadémia parkolójában felállított műjég csak körülbelül 1000 négyzetméter felületű. Valószínűleg ezért merült fel  több az [origo] által megkérdezett korcsolyázóban is, hogy miért költ az állam 55 millió forintot egy új, kicsi és zsúfolt jégpálya felállítására, amikor ugyanebből a pénzből a városligetben, Európa legnagyobb összefüggő műjegén is ingyenessé tehetné a korcsolyázást.

Megpróbáltunk utánajárni az elképzelés létjogosultságának, és a Bartha Lászlótól, a Városligeti Műjégpálya megbízott igazgatójától kapott forgalmi és bevételi adatok alapján kiszámoltuk, mire lett volna elég 55 millió forint a műjégpályán. Bár a Városligetben a forgalom időszakonként változik, az [origo] számításai szerint ennyi pénzből az ingyenes pályánál tizenkétszer nagyobb műjeget még a mostani, az iskolai szünet miatt legforgalmasabb időszakban is könnyedén ki lehetett volna bérelni legalább két hétre.

Bartha László ugyanakkor elmondta, hogy a Városligeti Műjég valószínűleg nem tudott volna olyan időbeosztásban rendelkezésre állni, mint az ideiglenesen épített pálya (ott két darab egyórás megszakítással reggel 9-től este 9-ig lehet korcsolyázni), mivel nekik vannak különböző kötöttségeik, a műjégen rendszeresen tartanak olyan edzéseket, amelyeket nem lehet máshova áthelyezni. Az igazgató ugyanakkor hozzátette, valószínűleg promóciós okok is közrejátszanak abban, hogy a kormány az ingyenes korcsolyázás lehetőségét a műjég kibérlése helyett új pálya építésével oldotta meg, mivel ez így sokkal látványosabb.

A Kormányszóvivői Iroda érvelése szerint választásukban szerepet játszott, hogy a szokásostól eltérő környezetben akartak szórakozást biztosítani. Mivel a Parlamentnél ezt most nem lehetett megvalósítani, olyan helyet kerestek, ami méltó a karácsony hangulatához. Így esett a választás az MTA előtti területre. " 2002 óta hagyománnyá vált, hogy a Miniszterelnöki Hivatal ingyenes műjágpályát szervez. Ezzel a  'gesztussal' a Miniszterelnöki Hivatal  szándéka, hogy azoknak a gyermekeknek és fiataloknak  biztosítson szórakozási lehetőséget, akiknek a fizetős korcsopályára a belépő megvásárlása nehézséget okozna." - áll az iroda közleményében.

 

Nagy költség és tömegnyomor

 

Az [origo] tapasztalata szerint az ingyenes korcsolyázás 55 millió forintos költsége a Városligetben és az Akadémia előtt korcsolyázók szerint is nagyon sok. Volt, aki teljesen másra költötte volna a pénzt, mások szerint viszont az ingyenes korcsolyázás ötlete jó, csak a megvalósítása rossz. "Ha egy rendes korcsolyapályát csinálnak, annak van értelme, mert az ingyenes korcsolyázás mozgás és közösségi esemény is egyben, de mondjuk 20 ember számára nem érdemes ilyet csinálni"- mondta egy 39 éves családapa. Egy gyermekeit korcsolyáztató anyuka viszont úgy vélekedett, hogy bár sokba került, az ingyenesen használható pálya legalább tényleg a gyerekekért van, így - mint fogalmazott - "ha valami, akkor az erre fordított pénz jó helyre került".

Az Akadémia előtt felállított jégpályát a legtöbben nem is ára miatt kritizálják, hanem mert kicsi és hihetetlenül zsúfolt. Miközben a pálya mellett felállított két ruhatársátorban összesen mintegy 280 hely van, Hunyadi Sándor Mátyás pályamester szerint a jégre néha egyszerre 400 ember is felmegy egyszerre. Ilyenkor már alig lehet mozogni a 25 x 45 méteres pályán, aminek szinte reggeltől estig 150 százalékos a kihasználtsága - mondta az [origo]-nak a pályamester.

Sokan ezért ingyenes nyomakodás helyett inkább kifizetik a 600 és 900 forint közötti jegyárat a Városligetben. "Azért járunk korcsolyázni, hogy ott gyorsan mehessünk, nem azért, hogy a kisgyerekeket kerülgessük" - magyarázta néhány tizenéves diák, egy 50 éves férfi pedig arról beszélt, hogy ő egy 800 méter hosszú halastó jegén tanult korcsolyázni, ezért egy ilyen kis pálya nem jelent neki felüdülést. "Itt nem tudnék megfordulni vagy hátrakoszorúzni anélkül, hogy ütköznék" - magyarázta.

Persze az ingyenes jégpálya nem is a profiknak, hanem elsősorban a gyerekeknek készült, a pálya melletti információs tábla arra kéri a felnőtteket, hogy "lehetőleg csak akkor korcsolyázzanak, ha a gyermek kísérését elengedhetetlennek tartják". A 3-5-7 évesek elégedettségéhez pedig már az is elég, hogy a jég környékét fenyőágakkal és karácsonyi fénysorokkal díszítették.

Visnovitz Péter