Lovai ölték meg a fogathajtót

Vágólapra másolva!
Megbokrosodott lovak öltek meg egy fogathajtót Pilismarótnál. A lovak több száz méteren át vonszolták az 58 éves kocsist, aki fejsérüléseibe halt bele.
Vágólapra másolva!

A megbokrosodott lovak több száz méteren át vonszolták azt az 58 éves pilismaróti férfit, aki elvesztette az uralmát kétlovas hintója felett. a fogathajtó a fejsérülései miatt a helyszínen elhunyt - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az irányítatlanná vált hintó a 11-es számú főúton a Pilismarót előtti forgalomlassítóig húzta a jármű kerekei közé szorult kocsist, aki ott a testével a terelőtáblának ütközött, majd a jármű áttért az út bal oldalára, ahol összeütközött az eset láttán megálló személygépkocsival - mondta el a szerdán történt baleset körülményeiről Varsányi Zsolt.