Egy pályán járhat a vonat Hegyeshalom felé

Vágólapra másolva!
Egy pályán megindulhatott a vasúti forgalom a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon, ahol egy kisiklott tehervonat rongálta meg a vágányokat. A szakaszon késésekre kell számítani.
Vágólapra másolva!

Egy vágányon megindulhatott a forgalom péntek hajnalban Lébény-Mosonszentmiklós és Kimle állomások között a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon. Az arra járó vonatok azonban várhatóan 5-10 percet késének.

Az érintett szakaszon szerda este siklott ki egy tehervonat négy kocsija. A kukoricaszállító vagonok közül egy felborult, rakománya kiömlött, és a kocsi megrongálta az egyik pályát is. Azóta szünetelt a forgalom mindkét vágányon, a vonatok kerülő úton jártak, illetve pótlóbuszok szállították az utasokat.

Az egyik vágányon pénteken hajnali 1 óra 5 perctől csökkentett sebességgel ugyan, de már közlekedhetnek a vonatok. A másik sínpár helyreállítása még egy-két napig eltart - közölte a Mávinform.