"Az embereknek felkínálták a lehetőséget a szavazásra, de ők nem éltek ezzel a jogukkal" - mondta a Népszava pénteki számában megjelent interjújában Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter, majd hozzátette: "a tubesi telepítés így jogszerű".
A szabad demokrata miniszter arra a kérdésre válaszolva, hogy kell-e nekünk NATO-radar egy nagyváros szomszédságában, felidézte: ő azok közé tartozott, akik ellenezték, hogy a radar a Zengőn épüljön meg, ehhez azonban hozzátette: "Tubesnél más a helyzet".
A múlt héten voksolt a pécsi közgyűlés a radarról, és annak ellenére nem szavazta meg a változtatási tilalmat a Tubes-hegyre, hogy az SZDSZ képviselői megígérték, igent mondanak a kezdeményezésre. Ezzel az önkormányzat, a beterjesztők reményei szerint megakadályozhatta volna a sokat támadott NATO-radarállomás felépítését.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2005 novemberében jelentette be, hogy a Pécs melletti Tubesre javasolja telepíteni az eredetileg a Zengőre tervezett radart, amelynek felépítése a civil ellenállás miatt meghiúsult. Pécsi civil szervezetek tavaly népszavazást kezdeményeztek, de az idén márciusban megtartott referendum érvénytelen lett. A kormány ezt követően úgy döntött: a Tubesen épül meg a lokátor.