A helyszínváltás miatt beszélt zászló előtt Sólyom

Vágólapra másolva!
Tavaly amiatt érték bírálatok Sólyom László köztársasági elnököt, hogy újévi beszédekor nem volt a háta mögött a nemzeti zászló, idén azonban megjelent a lobogó. Az államfő sajtőfőnöke szerint ennek csupán az az oka, hogy most olyan helyszínen beszélt Sólyom, ahol mindig ott a zászló.
Vágólapra másolva!

Idén a nemzeti zászló előtt, a Sándor palota tárgyalójában mondta el újévi köszöntőjét Sólyom László köztársasági elnök. Az államfő tavalyi beszédének egyik vitát kiváltó eleme éppen az volt, hogy az elnök mögött, a nemzeti lobogó helyett egy könyvespolc volt látható. Jobboldali publicisták és szervezetek szerint Sólyom szándékosan távolíttatta el a lobogót, megsértve ezzel a nemzetet.

A Köztársasági Elnöki Hivatal akkor azt közölte, az államfő nem kívánta a nemzeti ünnepek rangjára emelni az újévi üzenetet, ezért a beszédet a dolgozószobájában mondta el, ahol sosincs zászló, és a felvétel kedvéért sem helyezték oda.

Arra a kérdésre, hogy megváltozott-e az államfő álláspontja, tehát a nemzeti ünnepek rangjára kívánj-e emelni az eseményt, Wéber Ferenc, a köztársasági elnök sajtófőnöke azt közölte, a tárgyaló berendezésén nem változtattak a beszéd kedvéért, ott a hétköznapokon is megtalálható a nemzeti lobogó. A tárgyalót pedig azért választották az üzenet helyszínéül, mert az "minden szempontból alkalmasabb", mint a dolgozószoba.