Levegőbe lőttek a megszorongatott rendőrök

Vágólapra másolva!
Figyelmeztető lövéssel kellett védekeznie a rendőröknek Gyöngyösön, amikor intézkedés közben körülbelül húsz, husángokkal felfegyverzett környékbeli vette őket körül. Csak az erősítés tudta szétoszlatni a tömeget. A lövés a rendőrség szerint jogszerű volt.
Vágólapra másolva!

A gyöngyösi rendőrök kedden tiltott szemétlerakás miatt kerestek egy férfit, akit a lakhelye előtt találtak meg, és megpróbálták igazoltatni. A gyanúsított azonban nem akarta igazolni magát, mire közölték vele, hogy ebben az esetben előállítják -, de a férfi ekkor is ellenállt.

A Heves megyei rendőrség közlése szerint "amikor a rendőrök testi kényszert alkalmaztak vele szemben, segélykiáltása nyomán az utcára özönlöttek a férfi ismerősei, 15-20 ember husángokkal felszerelve és fenyegetően közeledtek a rendőrök felé". "Egyikük közvetlenül, tettleg is akadályozta az intézkedést" - tette hozzá a rendőrség sajtóügyeletese, Oravecz Éva.

Ekkor dördült el a légtérbe irányuló figyelmeztető lövés, amely nem okozott sérülést vagy anyagi kárt. Ezután érkezett meg az erősítés: így a rendőrök fel tudták oszlatni a csoportot és elfogták a gyanúsítottakat.

"A történtek nyomán a keresett férfi ellen tiltott szemétlerakás, igazolás megtagadása és rendzavarás, egy társa ellen garázdaság miatt indult eljárás. Egy harmadik férfit pedig hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsít a rendőrség" - közölte Oravecz Éva. A lövés miatt indult parancsnoki vizsgálat szerint az intézkedés jogszerű, szakszerű és arányos volt - tette hozzá.