Nem úszhatja meg mindenki a drága gyógyszert

Vágólapra másolva!
Három konkrét gyógyszer árváltozásának ellenőrzésével próbáltunk rendet vágni az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok között. Az általunk kiválasztott mindhárom termék ára több mint 40 százalékkal emelkedett keddtől, és az sem segít mindegyiknél, ha egy program segítségével olcsóbb helyettesítő szert keresünk. Az olcsóbb gyógyszerekben sokan nem bíznak, pedig a miniszter és gyógyszerészeti intézet vezetője szerint nincs mitől tartaniuk.
Vágólapra másolva!

A gyógyszerek árának bonyolult változása és az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok - a kamara 50 százalékos drágulást, a minisztérium 12-18 százalékot kalkulált - miatt kialakult bizonytalanság miatt három olyan konkrét gyógyszer árának a változását néztük meg, amelyekről úgy tudjuk, hogy eddig gyakran írták fel az orvosok. Egy vérnyomáscsökkentő, egy allergia elleni szer és egy gyulladáscsökkentő antibiotikum árának alakulását ellenőriztük le gyógyszerészek, a gyógyszerészkamara és az OEP honlapjáról elérhető úgynevezett "vényíró program" segítségével.

A cikkünkben szereplő árak nem feltétlenül azt jelentik, hogy nem létezik olcsóbb vérnyomáscsökkentő vagy az allergia tüneteit enyhítő gyógyszer, de olyan készítményeket néztük meg, amelyek eddig népszerűek voltak az orvosok és a betegek körében.

Az általunk ellenőrzött mindhárom konkrét gyógyszer ára több mint 40 százalékkal emelkedett január 16-tól. A kiválasztott vérnyomáscsökkentő ára 45 százalékkal nőtt, így jelenleg 2315 forintba kerül. A vényíró program felajánl helyette másik készítményt, amely ugyanazt a hatóanyagot tartalmazza, de az ár szemponjából azzal sem jár jobban a beteg, ugyanis pontosan ugyanannyiba kerül. A kiválasztott antibiotikum ára 41 százalékkal drágult, keddtől 1396 forintba kerül. A program által helyette ajánlott olcsóbb készítmény teljes ára mindössze 100 forinttal olcsóbb. Az allergia ellen gyakran használatos gyógyszer ára 45 százalékkal nőtt, az új ára 1258 forint. Ebben az esetben tényleg jobban megéri a helyette ajánlott olcsóbb készítményt választani, annak a teljes ára ugyanis majdnem 500 forinttal olcsóbb.

Piros vagy fehér az olcsóbb?

Piros és fehér színű tabletták szerepelnek az Egészségügyi Minisztérium kampányában, ezzel utalnak arra, hogy sok esetben azonos hatóanyagú gyógyszerek között csak apró különbség van, az áruk mégis jelentősen eltér. A minisztérium a jövőben arra próbálja rávenni a betegeket és az orvosokat egyaránt, hogy azonos hatóanyag-tartalom esetén az olcsóbbat preferálják.

A gyógyszerek között tapasztalható árkülönbség nagyrészt abból adódik, hogy egy új fejlesztésű gyógyszert általában magas áron dobnak piacra, mert az új hatóanyag kifejlesztése, a kísérletek hatalmas költségekkel jártak. Később azonban, amikor a hatóanyagra érvényes szabadalom lejár, más cégek is gyárthatják a korábban hosszú idő alatt kifejlesztett hatóanyagot. Ezek a később gyártott gyógyszerek pedig már az eredeti termék árának töredékébe kerülnek.

"Az emberek 70-80 százalékánál ugyanazt a hatást érik el a különböző árú gyógyszerek, a maradék 20-30 százalék azonban érzékeny, allergiás, vagy mellékhatások jelentkeznek nála" - mondta az [origo]-nak Hávelné Szatmári Katalin a Magyar Gyógyszerész Kamara alelnöke. Szerinte általában jellemző, hogy a betegek többsége tart az olcsóbb készítményektől, tapasztalatai szerint nem kedvelik például azokat az alacsonyabb árú gyógyszereket, amelyeknek nincs külön elnevezésük, hanem csak a gyógyszerben található hatóanyag szerepel a dobozon. Ráadásul sok esetben nem is kapható a létező legolcsóbb gyógyszer (erről részletesebben itt olvashat).

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet igazgatója, Paál Tamás szerint ugyanakkor azonos hatóanyag esetén nincsenek számottevő különbségek a gyógyszerek között. Paál azt mondta, nyugodtan lehet az olcsóbb készítményt választani. Szerinte az a beteg, aki a drágább gyógyszert választja, ezzel csak a nagyobb gyógyszergyártó cég nevét fizeti meg.

Az azonos hatóanyagú, de olcsóbb készítményeket a hétfőtől mindenki számára hozzáférhető "vényíró program" segítségével lehet megtalálni. A program szépséghibája, hogy az az összeg nem szerepel benne, amelyet a betegnek kell fizetni a gyógyszerekért, hanem csak a készítmények teljes ára, amelyből egy bizonyos százalékot az OEP fizet. Ezzel kapcsolatban az OEP-nél érdeklődésünkre elmondták, hogy hamarosan közzéteszik a gyógyszerek patikai árát is. A programot hétfő óta olyan sokan próbálták használni, hogy újabb szervereket kénytelenek üzembe állítani.

Tiefenthaler Eszter