Csongrád megyei volt az Irakban megölt őr

Vágólapra másolva!
Az Irakban megölt magyar biztonsági őr családja mindössze annyit közölt, hogy a szerdán tűzharcban elesett férfi Csongrád megyéből származott. A magyar őrt alkalmazó biztonsági cég egy civil szervezet konvoját kísérte, amikor iraki fegyveresek rájuk támadtak.
Vágólapra másolva!

Csongrád megyéből származott az a biztonsági őr, aki szerdán halt meg Irakban - mondta csütörtökön a Külügyminisztérium szóvivője. Polgár Viktor hozzátette: a család kérésére több információt nem adhat ki a bagdadi támadásban meghalt magyarról.

A támadás akkor érte a magyar biztonsági őr cége (Unity Resources Group - URG) által védett civil szervezet, a National Democratic Institute (NDI) konvoját, amikor az elhagyta az iraki iszlámista párt (szunnita párt) székhelyét. A 20-30 iraki fegyveres gépkarabélyokkal, géppuskákkal és gránátokkal támadt az autókra.

Polgár Viktor elmondta: a támadásban összesen négy ember halt meg, közülük hárman voltak az URG alkalmazottjai. Egy horvát, egy iraki és egy magyar állampolgárról van szó. A negyedik halálos áldozat a civil szervezet alkalmazottja, egy amerikai nő. Az autó, amelyben a magyar biztonsági őr ült, teljesen kiégett, a járművet jelenleg amerikaiak vizsgálják.

A külügyi szóvivő elmondta: a külügy konzuli szolgálata minden segítséget megad a biztonsági őr családjának a holttest hazaszállításához. Polgár Viktor hozzátette: a világ veszélyes helyeire utazó magyar állampolgárokat arra kérik, hogy indulás előtt regisztráltassák magukat a külügy konzoli szolgálatánál a tárca honlapján. Szükség esetén a Külügyminisztérium így segítséget tud nyújtani nekik

Körülbelül 300-ra becsüli az Irakban dolgozó magyar testőrök számát Varga Miklós, a Nemzetközi Testőrszövetség oktatási igazgatója. A szakember szerint azonban nem feltétlenül magyar állampolgárokról van szó, vannak közöttük határon túli magyar származásúak is. A háborús környezet jelentette komoly kockázatot a testőrök, biztonsági őrök beosztástól függően havi 3-4 ezer, vagy akár 10-12 ezer dollárért vállalják, ám legtöbbjük nincs felkészülve erre a harcmodorra - mondta el Varga Miklós az [origo]-nak.

Az oktatási igazgató úgy véli, a biztonsági őrök alapvető hibát vétettek, amikor megfelelő felderítés nélkül indultak útnak egy szunnita központból. Az onnan kiautózó csoportot feltehetően síiták támadták meg - véli a biztonsági szakember, aki szerint az ilyen háborús körülmények között dolgozóknak a túlélés szempontjából elsődleges, hogy beolvadjanak a helyiek közé, úgy nézzenek ki és úgy is viselkedjenek.

A mostani eset előtt két magyar halt meg Irakban az iraki háború négy évvel ezelőtti kitörtése óta. 2003. november 17-én Varga-Balázs Péter, magyar egyetemista hunyt el, amikor egy amerikai ellenörző pontnál a katonák tüzet nyitottak rá. Nagy Richárd szerződéses szakaszvezető egy ukrán bázisra tartó, ivóvizet szállító magyar katonai konvoj elleni pokolgépes merényletben halt meg 2004 júniusában.