Tüntettek a gyerekkórházért

Vágólapra másolva!
A nagyatádi városi kórház gyermekosztályának bezárása ellen tüntettek vasárnap délelőtt a kórház épülete előtt. A város polgármestere a helyszínen elmondta: azért zárják be a gyerekosztályt, mert jelenleg egyetlen orvos dolgozik ott.
Vágólapra másolva!

A demonstráción több mint kétszázan vettek részt, sokan babakocsiban, vagy kézen fogva magukkal vitték gyermekeiket. Fábián Zoltán, a szülők által kezdeményezett tiltakozó akció szervezője a nagyatádi kórház aulájában egy petíciót adott át az éppen ügyeletben lévő Bóta László főigazgató-főorvosnak, majd Ormai István polgármesternek, valamint egy önkormányzati képviselőnek.

Elmondta: a kórház vezetőjétől nem sok biztatást kaptak, a polgármester viszont azt ígérte, megvizsgálják a lehetőségeket. Hozzátette: a gyermekosztály megmaradása érdekében megfogalmazott petíciót a térség országgyűlési képviselőihez is eljuttatják, kérve, hogy járjanak közben a gyermekosztály megmaradásáért.

A polgármester közölte: komolyan veszi a véleménynyilvánításnak ezt a formáját, s azért ment el a rendezvényre, hogy személyesen meghallgassa a szülőket. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy szakmai okok miatt kénytelenek bezárni az osztályt, mert egyetlen orvos dolgozik ott.

"A legnagyobb probléma az, hogy tudjuk-e szakmailag biztosítani az osztály működési feltételeit" - mondta a polgármester, aki ígérte: újragondolják, mit lehet tenni a gyermekosztály megmaradásáért.