Fogadkozó diákok is segítik a koplaló tanárt

Vágólapra másolva!
Tanárok éhségsztrájkolnak, a diákok szolidaritást vállalva lemondanak az édességről, és nem káromkodnak - mindenki a maga módján tiltakozik a fővárosi Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskolában az intézmény tervezett bezárása ellen. Az önkormányzat oktatási bizottságának egyik alelnöke állítása szerint még nem dőlt el az iskola sorsa, az igazgatóval viszont már azt is közölték, hogy júliusra kell kiüríteni az épületet.
Vágólapra másolva!

Mintegy 150-en kezdtek 150 órásra tervezett éhségsztrájkba az idén 150 éves fővárosi Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskolában, tiltakozásul, amiért a Főpolgármesteri Hivatal azt tervezi, hogy a szakképzési reform keretében felszámolja az intézményt. A koplaló tanárok és szimpatizánsok a sztrájk ideje alatt csak folyadékot vesznek magukhoz, esetleg vitaminokat, táplálék-kiegészítőket, de közben is végig tanítani fognak - mondták el az [origo]-nak, hangsúlyozva, hogy egyetlen óra sem marad el a demonstráció miatt. Orvosi felügyelet is van, az iskolaorvos és az iskolanővér ügyel az éhezőkre, például minden reggel tanítás előtt megmérik a vérnyomásukat.

Az iskola egyik tanára, Pécsi Ágnes kezdte el a sztrájkot kedden éjjel két órakor, azóta több mint másfél százan csatlakoztak hozzá, bár a többség a következményektől tartva a háttérben marad, és csak néhány oktató, egykori diák és szülő vállalja fel névvel az akciót. A középiskola azóta valóságos lázban ég: hétfőn a Főpolgármesteri Hivatal előtt tüntettek, a diákok között pedig vannak, akik az édességet vonják meg maguktól, mások ígérik, nem dohányoznak, de akad, aki azt fogadta meg, hogy nem fog káromkodni.

"Én imádok enni"

A magyar-történelem szakos - és mellette egyiptológus - Pécsi Ágnesen egyelőre nem látszik, hogy éhezne, folyamatosan kapkodja fel a tanáriban csörgő telefont, hiszen egymás után hívják lapok, tévécsatornák. Mobiltelefonja nincs, de a hirtelen támadt médiaérdeklődésre tekintettel a sztrájk idejére kapott egyet kölcsön az egyik kollégájától.

"A figyelemfelkeltés mellett azért választottam a tiltakozásnak ezt a módját, mert tényleg tenni akartam valamit, márpedig rólam mindenki tudja, hogy én imádok enni" - magyarázta nevetve Pécsi. Kolléganője, Ambruzsné Kévés Judit nem aggódik, biztos benne, hogy ki fognak tartani a sztrájk végéig, hétfő reggel 8 óráig. "Figyelek rá, hogy minden szünetben megigyam egy nagy pohár vizet, és táplálékkiegészítőt, folyadékot is fogyasztok" - mondta.

Hivatalos döntés még nincs

Hivatalosan a fővárosi önkormányzat még magával az intézménnyel sem közölte, hogy bezárnák a szakközépiskolát, azonban ezt az információt a hétfői tüntetés, majd a sztrájk bejelentése óta nem cáfolták. A múlt hét pénteken az önkormányzat oktatási bizottságának kormánypárti vezetői sajtótájékoztatón ismertették, melyek az önkormányzat két éve megkezdett szakképzési reformjának idei lépései. Az SZDSZ-es John Emese alelnök, valamint a szocialista Germánné Vastag Györgyi elnök itt általánosságban azzal indokolták az átszervezéseket, hogy tízezres nagyságrendű üres férőhely van a szakiskolákban, amelyeket túl drágán lehet csak működtetni, és az oktatás színvonala sem megfelelő.

Konkrét intézményösszevonási, illetve megszüntetési tervek azonban a pénteki tájékoztatón sem hangzottak el, John Emese, aki hétfőn megjelent a szakközépiskolások által szervezett tüntetésen, szintén azt mondta, hogy az egyeztetések még csak most kezdődnek, ezért elhamarkodottnak minősítette az iskola akcióját. Ezzel szemben az [origo]-nak Törökné Schriffer Edit, a Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola igazgatója részletesen beszámolt arról, hogy a múlt hét szerdán reggel 8 órára behivatta Ifi István, a Főpolgármesteri Hivatal oktatási ügyosztályvezetője, és kész tényként közölte, hogy az iskolát bezárják.

"A mi intézményünkkel kapcsolatban konkrét kifogásokat, indokokat nem mondott, csak általánosságban beszélt anyagi kérdésekről, arról, hogy a fővárosi önkormányzatnak pénzt kell kivonnia a közoktatásból, ezért muszáj átszervezni a rendszert" - mondta az igazgatónő. "Hivatalos tájékoztatás hozzánk azóta sem érkezett, pedig még arra is megkért, hogy az iskola megszüntetéséről hétfőig, vagyis január 22-ig erről ne szóljak senkinek, így a tanári testület tagjainak se" - tette hozzá.

Az éhségsztrájkba kezdett tanár, Pécsi Ágnes egyébként azt mondta, az iskolában teljes a kihasználtság, nincsenek pénzügyi gondjaik, a fővárosi átlaghoz képest itt több diák jut egy tanárra. "Nem véletlenül jelentkeznek annyian hozzánk, mi szakmát adunk ezeknek a gyerekeknek" - tette hozzá, jelezve, hogy értetlenül állnak az önkormányzat érvelése előtt.

Az oktatási bizottság fideszes alelnöke, Kucsák László az [origo]-nak azt mondta, hogy neki is tudomása van arról, hogy Ifi István több iskola vezetőjét is behívatta, hogy közölje a bizottság által még meg sem tárgyalt és így a közgyűlés elé sem került átszervezés következményeit. Azt állítja, hogy ez jogszabályellenes, hiszen az őszi választások után felállt oktatási testület még semmilyen oktatási stratégiáról vagy konkrét iskolák sorsáról nem határozott, a kormánypárti tagok mégis gyakorlatilag már kész, "úgy tűnik, csak általuk ismert" döntéseknek megfelelően intézkednek. Ifi Istvánt egyelőre nem tudtuk elérni.

Gergely Zsófia