Hiller házánál folytatják a tüntetők

Vágólapra másolva!
A kormányellenes tüntetők szerint nem haladja meg a jó ízlés határait, ha politikusok házai előtt tiltakoznak. A demonstrációk egyik szervezője csak abban ért egyet a köztársasági elnökkel, hogy a politikusoknak szerinte is tűrniük kell, ha kritizálják őket. A demonstráció Hiller István házánál folytatódik.
Vágólapra másolva!

Csak részben ért egyet a köztársasági elnökkel a múlt hét végén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök háza elé demonstrációt szervező Fáber Károly, a Rendszerváltó Fórum nevű szervezet vezetője: ő is úgy gondolja, a politikusoknak vállalniuk kell azt is, ha a tevékenységükkel elégedetlen emberek tüntetnek ellenük. A tiltakozók ezen a hétvégén Hiller István MSZP-elnök, oktatási és kulturális miniszter házához vonulnak, majd más kormánypárti politikusokat vesznek sorra. Hiller István az [origo] érdeklődésére, hogy mit szól a háza elé tervezett tüntetéshez, azt mondta, ő kész tárgyalni, de a politikáját félelemkeltéssel nem lehet megváltoztatni.

Sólyom azt is írta Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezetőnek küldött válaszlevelében, hogy az ilyen demonstrációk sértik a jó ízlést. Ezzel már nem ért egyet Fáber. Szerinte ilyen erkölcsi fogalmakról csak akkor lehet beszélni, ha a másik oldal is tartja magát az erkölcsi normákhoz. Az azonban, hogy gyerekeket hagynak kórházi ágyak nélkül, azt jelzi, a kormánypártokat nem érdekli az erkölcs - mondta a szervező az [origo]-nak.

A múlt hét szombaton a Rendszerváltó Fórum szervezésében mintegy ezerötszázan vonultak Gyurcsány Ferenc budai, Szemlőhegy utcai házához, de a rendőrség fémkordonokkal lezárta az utat a demonstráció résztvevői elől. A pesti oldalról, a Vértanúk teréről induló tüntetők mintegy 50 méterre közelíthették meg a miniszterelnök villáját, ahol Gyurcsány lemondását követelték, és többek közt azt skandálták, hogy "most legyél bátor, gyere ki a házból".

Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakciójának vezetője hétfőn az államfőhöz és a házelnökhöz fordult, mert szerinte nem véleménynyilvánítás, hanem megfélemlítés az, ha politikusok családi otthona elé szerveznek tüntetéseket. Lendvai szerint "semmilyen politikai vélemény nem igazolhatja, hogy akár Orbán Viktor, akár Gyurcsány Ferenc, akár mások gyerekeinek apjuk vesztét követelő jelszavakat kelljen végighallgatniuk".

Sólyom László válaszában azt írta, hogy a közszereplőknek sokkal több méltánytalanságot kell elviselniük, mint másoknak, hozzátéve, hogy "a jó ízlés azonban megköveteli, hogy a tüntetők ne hozzák olyan helyzetbe a családtagokat, különösen a kiskorú gyermekeket, hogy az ilyen közvetlen hatások elől ne tudjanak kitérni". Sólyom emlékeztetett arra is, hogy ő már többször felemelte a szavát a közélet eldurvulása miatt. Az államfő szerint a Lendvai által említett jelenség sem választható el a viták "elkeserítő színvonalától és agresszív, a tárgyszerűséget figyelmen kívül hagyó módjától".