Jogszerű volt a Lamperth-beszéd sugárzása

2007.01.26. 17:11

A Magyar Rádió nem marasztalható el azért, amiért közölte Lamperth Mónika önkormányzati miniszter titokban felvett felszólalását vagy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök őszödi beszédét -döntött az ORTT. A testület szerint a közszolgálati médiának kötelessége beszámolni a fontos hírekről.

Megszüntette az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) az eljárást, amelyet Lamperth Mónika önkormányzati miniszter zárt ülésen felvett beszédének közlése miatt folytatott a Magyar Rádió ellen. A vizsgálat - amelynek a balatonőszödi Gyurcsány-beszéd közlése is tárgya volt - nem marasztalta el a közszolgálati rádiót.

A Kossuth Rádió 2006. szeptember 17-18-i és október 8-10 i  hír- és politikai műsorainak vizsgálatát lezáró jelentés szerint  "a beszédek, még ha azokat előadóik nem is a nagy nyilvánosságnak szánták, mindenképpen fontos hírértékkel bírtak az ország lakossága számára, így közreadásukért a közszolgálati médiumok nem marasztalhatóak el", sőt, kötelességük beszámolni az ilyen eseményekről.

A Magyar Rádió először szeptember 17-én tett közzé részleteket a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által májusban, a szocialista frakció zárt ülésén mondott beszédből. A szöveg nyilvánosságra kerülése után tüntetések, majd zavargások törtek ki országszerte.

Néhány héttel később Lamperth Mónika - az MSZP választmányának zárt ülésén elmondott - beszédét sugározták. Néhány nappal az eset után az ORTT elrendelte a történtek hatósági ellenőrzését, a vizsgálandó kört - Meszleny László KDNP-delegált javaslatára - a Gyurcsány-beszéd ügyével is kiegészítve.

"Bár mindkét felvételre igaz, hogy nem a szokásos újságírói módszerekkel készült (a Gyurcsány-beszéd rögzítésének körülményei a mai napig nem ismertek a nyilvánosság előtt), ennek ellenére a rögzítés és nyilvánosságra hozatal miatt nem vetődhet fel médiajogi felelősség" - áll az előterjesztésben. Az ORTT szerint a közreadás során a szerkesztők "a bevett műsorkészítői technikát alkalmazták", amikor megvágták a szövegeket.

Mint később kiderült, a testület egyik tagja vitte be a zárt választmányi ülésre a Lamperthén kívül több felszólalást is rögzítő riportert. Sipos Józsefet ezért kizárták a pártból, a Krónika című műsor szerkesztőségvezetője, Kresz László pedig írásbeli figyelmeztetést kapott a Kossuth adó főszerkesztőjétől.

[origo]/MTI

KAPCSOLÓDÓ CIKK