Nehéz éve lesz Budapestnek Demszky szerint

Vágólapra másolva!
Szorosabbra húzzák a főváros nadrágszíját 2007-ben: a város működtetésére kevesebb pénz jut, mint tavaly, ezért szűnnek meg iskolák, csökken a kórházi ágyak száma, és kevesebb pénzt kapnak a színházak is - ezt a főpolgármester jelentette be. Demszky Gábor szerint senki nem kerülheti el az állami stabilizáció hatásait.
Vágólapra másolva!

Demszky Gábor arról beszélt, hogy összességében 12,5 milliárd forintnyi hiányt kell elosztani az egyes ágazatok között. "A nehéz költségvetési év nem Budapest hibája, de a főváros sem húzhatja ki magát az állami megszorítások alól. A költségvetés tervezése jelenleg is zajlik, az első munkaváltozat a jövő hét elején kerül a képviselőcsoportok elé, a fővárosi közgyűlés február végén fogadhatja el" - mondta a főpolgármester.

Számokról is szó volt: a főpolgármester szerint 2006-ban a budapesti adófizetők és a cégek a teljes állami költségvetési bevétel mintegy egyharmadát, 2200 milliárd forintot fizettek be az állami költségvetésbe. Ám a főváros ennek az összegnek csak az egytizedét kapja vissza, így Budapest az államháztartás nettó befizetője - mondta Demszky.

"Az idén az átlagosnál sokkal nagyobb terhet kell Budapestnek elviselnie, az állami stabilizációs politika hatásait minden budapesti intézmény megérzi majd, semmi, senki sem kaphat felmentést" - fogalmazott a főpolgármester, aki nem kíván hitelt felvenni ebben az időszakban.

Színházak, iskolák, ágyszámok

A budapesti színházak összbevétele 2006-ban mintegy 11 milliárd forint volt. Ebből két év alatt körülbelül 8-10 százalékot kívánnak elvonni több lépcsőben. Mindezt tartalmazza az a koncepció, amelyet már elküldtek a színházigazgatóknak.

A politikus szerint a budapesti önkormányzat egész Európa legnagyobb színházfenntartója, és ezzel eddig nem néztek szembe. Az egyik megoldás az átfogó finanszírozási reform, a másik pedig a fűnyíróelv, de nem ez utóbbit szeretnék választani. Elmondása szerint van olyan színházjegy, amelyhez a főváros és az állam 10 ezer forintot tesz hozzá és van olyan, amelyhez csak kétezer forintot. Demszky szerint "történelmileg alakult így ez a rendszer", amelyen változtatni szeretnének.

Az iskolabezárásokkal kapcsolatban azt mondta: a cél az, hogy a legrosszabb műszaki állapotú, legkevésbé kihasznált iskolák olvadjanak be, és azok legyenek a befogadó intézmények, amelyeket a közelmúltban korszerűsítettek. "A főváros egyetlen szakképző intézményt sem szüntet meg jogutód nélkül, mindegyik integrálódni fog" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy szakok nem fognak megszűnni. A részletek még nem dőltek el, ezekben a hetekben zajlanak a tárgyalások, a végső konklúziót a Fővárosi Közgyűlés vonja meg február 22-én.

Demszky Gábor kérdésre válaszolva közölte, hogy a teljes szociális ágazatot 1,1 milliárd forintos elvonás érinti majd, ezt létszámleépítéssel és átalakításokkal kívánják elérni.