Fodor kivizsgálná a a baranyai tagtoborzást

Vágólapra másolva!
Senkinek nem lehet érdeke, hogy megkérdőjeleződjön az elnökválasztás eredménye - mondta a szabad demokrata Fodor Gábor, reagálva arra a hírre, mely szerint Wekler Ferenc Baranyában 700 új SZDSZ-tagot toborzott. Fodor ellenfele a pártelnökségért Kóka János lesz, Wekler pedig nyiltan őt támogatja.
Vágólapra másolva!

Fodor Gábor, az SZDSZ elnökjelöltje szerint tisztázni kell azokat a híreket, amelyek szerint az utóbbi időszakban több száz taggal bővült a párt tagsága Baranya megyében. Fodor az MTI-nek azt mondta, egyetlen jelöltnek sem lehet érdeke, hogy a viták miatt megkérdőjelezhető legyen az elnökválasztás eredménye.

Fodor arra a hírre reagált, hogy Wekler Ferenc, az SZDSZ Baranya megyei elnöke jelentős tagtoborzásba kezdett az elmúlt időszakban, és mintegy 700 fővel bővítette a pártot. Ez azt jelenti, hogy 70-nel több küldött vehet részt szavazati joggal az SZDSZ márciusi elnökválasztásán, amelyen Fodor és Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter indul az elnöki székért. Wekler korábban elismerte, Kókát támogatja, a miniszter pedig azt nyilatkozta, az M6 autópálya ügyeinek koordinálásával Weklert fogja megbízni.

Fodor szerint a jelölteknek közösen kell fellépniük azért, hogy tisztázzák, mi történt Baranya megyében. "Nem lehet megkerülni ezt a kérdést, nem lehet azt mondani, hogy hát itt semmi nem történt. Tisztázni kell ezt a dolgot" - szögezte le. Fodor elismerte, hogy a párt ügyvivői testületében is szóba került a téma, de annak a tartalmáról nem kívánt nyilatkozni, mert szerinte az "nem lenne illendő".

Leendő riválisára utalva kijelentette: hallotta a hírekben, hogy "Kóka János bejelentette, hogy ő is be fogja jelenteni, hogy el fog indulni az SZDSZ elnöki posztjáért". "Én örülök, hogy ezt a döntését meghozta. Számoltam vele" - mondta.

Az új pártelnök esetleges kormányzati szerepvállalását firtató kérdésre válaszolva Fodor azt mondta, nem tartja elfogadhatónak, hogy akkor, amikor szerinte az SZDSZ számára az önálló politikai arculat megjelenítése a feladat, a pártelnök kormányzati szerepet is vállalna. "Számomra nem elképzelhető ennek a sikeres megjelenítése, ha közben egy másik párt elnökének a beosztottja az SZDSZ elnöke" - mondta.

[origo]/MTI