Külföldi elemzők bírálják a kordonbontást

Vágólapra másolva!
Egyelőre a nemzetközi sajtó figyelmét nem keltette fel a Parlament előtti kordonbontás, de az MTI által megkérdezett két elemző példa nélkülinek tartja, hogy egy parlamenti párt "polgári engedetlenségi" akciót kezdeményezzen.
Vágólapra másolva!

"A tippem az, hogy figyeljék Magyarországot. Elég furcsa és aggasztó dolgok kezdenek ott történni" - szólt tavaly decemberben, John Simpson, a BBC neves külpolitikai szerkesztőjének baljós előrejelzése a 2007-es évre.

Simpson írásában aláhúzta, hogy a világ eseményeire vonatkozó jóslatai inkább megérzések, és sokszor téved. A mostani kordonbontást vélhetően nem tartja elég aggasztónak, mert a BBC és a nemzetközi média ingerküszöbét nem lépte át a hír, legalábbis a hírügynökségi jelentéseket egyelőre nem közölték.

Charles Gati elítéli a kordonbontókat

Élesen fogalmazott viszont Charles Gati, a washingtoni Johns Hopkins Egyetem magyar származású politológusprofesszora. Az MTI-nek azt mondta, hogy "ez erőszakos lépés, amely megkérdőjelezi a parlamentáris demokrácia alapszabályait", hozzátéve, hogy az Egyesült Államokban a kongresszus tagjai nem vesznek részt polgári engedetlenséginek mondott akciókban.

"A parlamenti demokrácia azon alapul, hogy az ország választott képviselői a parlamentben döntik el, mi a jó és mi a rossz az országnak" - hangsúlyozta a Kelet-Európa-szakértő. Szerinte ezt az elvet tavaly ősszel Budapesten egy kisebbség meg akarta változtatni, és a kormány elhatározta, hogy megvédi a parlament fenségét.

"Úgy látszik, egyes politikai erők nem tudják megszokni, hogy a rendszerváltás 1989-90-ben lezajlott, és Magyarország Európa része, nem a balkáni csatározások színtere" - tette hozzá. Véleménye szerint, ha rendőri kerítéseket el lehet vinni, akkor ettől már csak egy lépésnyire van az, hogy rendőröket le lehessen lőni.

"Európában nem történt ehhez hasonló"

Jean-Yves Camus, a párizsi Stratégiai és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének (IRIS) kutatója az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy "a II. világháború utáni európai történelemben nem történt ahhoz hasonló, ami péntek délelőtt a Kossuth téren".

A legnagyobb ellenzéki párt célja a tavaly őszi tüntetéssorozatok újraindítása lehet, hogy így növelje a nyomást a kormányra és követelje annak lemondását. Nehéz lenne viszont megmondani, hogy akciójuk messzebb mehet-e egy polgári engedetlenségi mozgalomnál - vélte a francia politológus.

Camus szerint sem Franciaországban, sem Nagy-Britanniában soha nem volt még arra példa, hogy polgári engedetlenségi mozgalmat parlamenti képviselők kezdeményezzenek. A Fidesz akciója csak akkor értelmezhető akként, ha a lakosság is ténylegesen részt vesz majd benne - mondta a kutató.