Anyát és lányát terrorizálta két nő

Vágólapra másolva!
Két nő hónapok óta terrorizálta a szomszédságukban lakó anyát és lányát a Pest megyei Tápióbicskén. Az egyre durvuló bántalmazásokba az asszony belehalt, a lánya pedig súlyos sérülésekkel került kórházba.
Vágólapra másolva!

Szomszédaik rendszeresen dolgoztattak, bántalmaztak, kínoztak két nőt - anyát és lányát - a Pest megyei Tápióbicskén. Kínzóik - két huszonéves nő - beismerték a történteket - közölte a megyei rendőrség sajtószóvivője.

Az esetre úgy derült fény, hogy a bántalmazás a múlt héten annyira elfajult, hogy az 55 éves asszony belehalt sérüléseibe, 30 éves lánya pedig súlyos sérülésekkel került kórházba. A két huszonéves nő állítólag ököllel és seprűnyéllel verte őket.

Ezt követően kínzóik rávették a lányt, hogy a rendőrségen mondja azt, hogy ő maga bántalmazta az édesanyját, de a rendőrségen gyanús lett, hogy a fiatal nő is össze van verve - tudtuk meg a megyei rendőrség sajtószóvivőjétől.

A gyanú rögtön a szomszédban lakó két fiatal nőre terelődött, akik beismerték a hosszú ideje tartó kínzást. A két nő ellen halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.