Nem találják a Máriapócsról eltűnt kisfiút

Vágólapra másolva!
Továbbra sem találják a Máriapócsról eltűnt ötéves kisfiút, a csütörtöki nap kutató munkája is eredménytelenül végződött.
Vágólapra másolva!

Nem találják a Máriapócsról eltűnt kisfiút. Napközben a Budapesti Rendészeti Biztonsági Szolgálattól érkezett helikopterről is ellenőrizték a helység környékét, a településtől mintegy 15 kilométeres körben kutatták át a határt, de nem sikerült a kedd délután szülei lakásáról eltűnt gyermek nyomára bukkanni.

Az ügyben közigazgatási eljárás keretében nyomozó Nyírbátori Rendőrkapitányság közben az adatgyűjtésre helyezte a hangsúlyt, s ebben segítségére volt a térségi főkapitányság speciálisan képzett célkörözési csoportja is, azonban egyelőre nem sikerült biztató adathoz jutni. Az RTL Klub információja szerint az eltűnt kisfiú apját hazugságvizsgálatra Nyíregyházára vitték.

A rendőrség, a határőrség, a tűzoltóság, a polgárőrség, a speciális mentők és a helyi lakosok újra ellenőrizték a már átkutatott területeket is, szintén eredmény nélkül. Vinczellér Tibor, a Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület vezetője elmondta: két nyomkereső kutyás csoport is hiába járta végig a kisváros környékét.

Speciális terepjáró járművekkel nagy területet ellenőriztek, s emellett alpintechnikával leereszkedtek az ásott kutakba, újra megcsáklyázták a tavakat, de semmilyen nyomot nem találtak.

A kutatóegységek holnap folytatják a kisfiú keresését. Amennyiben a pénteki nap sem hoz eredményt, a hétvégén még nagyobb létszámú, speciális egységeket toboroznak és mentőkutyákkal ismételten átvizsgálják Máriapócs környékét, s újra radaros ellenőrzésnek vetik alá a vízfolyásokat, tavakat.