Másfél év fogda után kezdik újra két fiatal perét

Vágólapra másolva!
Szabadlábra helyezték szerdán azt a két fiatalembert, akiket korábban négy évre ítéltek el azért, mert állítólag hajléktalanokat raboltak ki. A másodfokon eljáró bíróság azonban nem találta bizonyítottnak a vádat, ezért a másfél éve előzetesben lévő fiatalemberek ügyében új bírósági eljárás indul. A védők már korábban is úgy látták, hogy az elsőfokú bíróság nem járt el körültekintően.
Vágólapra másolva!

Hatályon kívül helyezte és új eljárás indítására kötelezte a Fővárosi Bíróság a Pesti Központi Kerületi Bíróságot annak a két fiatalembernek az ügyében, akiket korábban négy év szabadságvesztésre ítéltek csoportosan elkövetett rablás miatt. A másodfokú bíróság szerint a korábban eljáró bíróság nem volt elég körültekintő, nem vizsgálta kellően a vádlottak alibijét sem. A 2005 szeptembere óta előzetesben lévő fiatalembereket szerdán szabadlábra helyezték.

A rablás, amellyel a két fiatalembert vádolják, 2005. augusztus 5-én történt hajnali három és négy óra között. Három hajléktalanra ismeretlenek támadták rá és elvették tőlük ékszereiket a Keleti pályaudvarnál, erről az érintettek bejelentést tettek a rendőrségen. A járőrök másnap egy környékbeli téren a hajléktalanok által adott személyleírás alapján előállították, majd őrizetbe vettek két fiatalembert: Setét Ernőt és Adu Lászlót.

Az akkor 22 éves Setét Ernő az eljárás során végig tagadta, hogy köze lenne a rabláshoz. Setét korábban a Kalyi Jag nemzetiségi iskola munkatársaként dolgozott, és zenészként gyakran lépett fel az azonos nevű népzenei együttessel. A rablást megelőző este is fellépése volt a Szabolcs megyei Demecseren, vallomása szerint éjjel egyig mulatott, majd autóval indult vissza Budapestre. Többedmagával autózott vissza a fővárosba, egyik utasát állítólag negyed ötkor tette ki lakásánál. Adu László szintén több tanúval azt igazolta, hogy a rablás előtti estén hazament, és végigaludta az éjszakát.

Az ügyészség a két vádlott bűnösségét elsősorban a három hajléktalan tanúvallomásával és a felismertetési jegyzőkönyvekkel bizonyította, a két fiatalembert ugyanis a rendőrségen mindhárman felismerték. Az elsőfokú bíróságnál pedig ezek a tényezők többet nyomtak a latban, mint a két fiatalember állításait igazoló tanúk vallomásai.

A védők azonban már akkor is úgy látták, hogy az elsőfokú bíróság nem járt el körültekintően. Az újra kezdődő eljárásban a bíróság várhatóan kikéri azoknak a szakértőknek a véleményét, akiknek a bevonását már korábban kérték a védők.

Egy közlekedési szakértőtől arra várnak majd választ, hogy a vidéki fellépésen lévő Setét Ernő egyáltalán felérhetett-e a Keleti pályaudvarhoz a bűncselekmény idejére, valamint megvizsgálják a vádlottak mobiltelefonjainak cellainformációit is - mondta az [origo]-nak Setét Ernő ügyvédje. Zárai Aranka azt is elmondta, hogy a két fiatalember kártérítést kérhet az államtól, ha bebizonyosodik, hogy ártatlanul ültek előzetesben másfél évet.

Tiefenthaler Eszter