Ujhelyi házánál tüntettek

Vágólapra másolva!
Kormányellenes tüntetők demonstráltak pénteken Ujhelyi István MSZP-alelnök háza előtt. A politikus nyílt levélben utasította vissza a tiltakozás e módját.
Vágólapra másolva!

Zászlókkal és táblákkal vonult ki néhány tucat kormányellenes tüntető a Szeged melletti Szőregre, hogy Ujhelyi István MSZP-alelnök háza előtt fejezze ki nemtetszését. "Fűt, fát ígértek, jól becsapták a népet", "Ujhelyi, takarodj, vidd az összes haverod!" - ilyen és ehhez hasonló rigmusokat skandáltak a tüntetők a politikusnak. Tóth Péter, a demonstráció szervezője azt mondta: azért jöttek az MSZP alelnökéhez, hogy halljon róluk, mivel szerinte a politikus "korrupt, csaló módon haladt előre, és ő is az ország kifosztásából él".

"Innen szeretném üzenni a köztársasági elnök úrnak és a tüntetőknek országszerte, hogy együtt érjük el március 15-én az új választások kiírását" - mondta, hozzátéve, hogy az ünnepre 12 pontos követelést készítenek el.

Ujhelyi István a tüntetésre nyílt levélben válaszolt, amelyet a Fidesz, a KDNP, a Jobbik, a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Fidelitas "szervezőinek" címzett. Ebben egyebek közt sajnálatát fejezte ki azért, hogy - mint fogalmazott - "ma Magyarországon ilyen szégyenteljes keretek között kell képviselőknek, állampolgároknak találkozniuk ahhoz, hogy véleményüket a másik féllel megismertessék". "Mélységesen elszomorítónak tartom, hogy saját politikai céljaitok érdekében még attól sem riadtok vissza, hogy szélsőjobboldali erőkkel szövetségben zaklassátok a családok életét" - írta nyílt levelében a tüntetőknek az MSZP alelnöke.