Napilapokban reklámozza a vizitdíjat a kormány

Vágólapra másolva!
Kedden indította el a kormány azt a kampányt, amellyel a vizitdíj beszédeséről próbálja informálni a lakosságot. Ennek keretében rádiókban, napilapokban hirdetnek, valamint 23 kórházban tájékoztató pontokat állítanak fel. A kampány költsége 220 millió forint.
Vágólapra másolva!

Vizitdíj beszedésével kapcsolatos tájékoztató kampányt indít a Miniszterelnöki Hivatal és az Egészségügyi Minisztérium - derül ki a Kormányszóvivői Iroda közleményéből. A február 13-tól március 4-ig tartó akció célja, hogy tájékoztatást adjon vizitdíj fizetésével kapcsolatos tudnivalókról. Többek között arról, hogy február 15-től egységesen 300 forintos vizitdíjat kell fizetni, valamint hogy kik mentesülnek a fizetés alól.

A kormány hirdetései a nagyobb rádiócsatornákon, valamint az országos és megyei napilapokban jelennek meg. A vizitdíjról kiadvány is készül, több mint 4 millió példányban. A kiadvány február utolsó, március első napjaiban kerülhet a postaládákba. Kedden indul a terjesztése azoknak a plakátoknak is, amelyeket az összes háziorvosi rendelőbe, járóbeteg-szakrendelésre és kórházba eljuttat az ÁNTSZ.

A tárca ezenkívül 23 kórházban állít fel információs pontot, ahol az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) és az ÁNTSZ egy-egy kollégája válaszolja meg a betegek kérdéseit. Ilyen információs pont fog működni a fővárosban például a Szent Imre kórházban, a Péterfy Sándor utcai kórházban, vidéken pedig több megyei kórházban. A kampány költsége várhatóan 220 millió forint körül lesz.

Az egészségügyi tárca már korábban is kampányolt a reformlépések mellett. Decemberben egy fél oldalas hirdetésben fejtette ki az átalakítás fontosabb pontjait Horváth Ágnes államtitkár. Januárban pedig az olcsóbb gyógyszerek mellett folytatott kampányt a tárca. A hirdetésekkel kapcsolatban Kundra Anna, a tárca sajtófőnöke akkor azt mondta az [origo]-nak, hogy további tévés és rádiós hirdetéseket terveznek, arra azonban egyelőre nincs elég pénzük.