Nem a Golfból lőhettek a rendőrpalotára

Vágólapra másolva!
Tisztázta a fekete Golfot és utasait a rendőrpalotára leadott lövések ügyében folyó nyomozás. Már csak lehetséges tanúként keresik őket - közölte kedden Zsombok György, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatóhelyettese a Nap-keltében. A rendőrök most egy gyanús sétálót keresnek.
Vágólapra másolva!

Nem a fekete Volkswagen Golf utasai lőttek a Teve utcai székháznál - közölte az NNI, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatóhelyettese a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kedden. Zsombok György szerint ugyan "elkövetői szerepkörben" is felmerültek a gépkocsiban utazók, de végül szerepük tisztázódott, és már csak tanúként keresik őket. Potenciális szemtanúk lehetnek - mondta.

A kocsi és a benne ülők szerepét a tanúk beszámolói, a védelmi kamerák felvételeinek elemzése alapján tisztázták. A felvételekből például ki lehetett következtetni, hogy merre mozgott, hol állt az autó, amelyet a rendőrpalota őrzői is láttak. Zsombok szerint azért nem sikerült még eddig megtalálni a fekete kocsit, mert nagyon sok autót kell számításba venniük, miközben csak nagyon kevés azonosító adat áll rendelkezésükre.

Az igazgatóhelyettes ugyanakkor közölte, nyilvánosságra hoznak egy "gyanús sétálóról" készült rajzot. A vázlat nem fantomkép, hanem egy szemtanú jó megfigyelései alapján készítették.

A rendőrség Teve utcai székházára múlt hét kedden hajnalban, 0 óra 33 perckor adtak le - vélhetően egy Kalasnyikov géppisztolyból - nem célzott lövéseket. Bene László országos rendőrfőkapitány aznap közölte: 15 lövés érte az épületet, és a lövedékek csaknem 15 millió forintos kárt okoztak. A golyók az épület kilencedik és tizenharmadik emelete között csapódtak be.