Demszky új helyszínt javasolt a Fidesznek

Vágólapra másolva!
Demszky Gábor arra kéri a Fideszt, hogy ne az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartsa március 15-ei rendezvényét. A főpolgármester új helyszínt is javasolt: szerinte a Budai Vár ideális lenne a rendezvény megtartására. A Fidesz ugyanakkor már jelezte a rendőrségnek, hogy az Erzsébet hídnál tartaná ünnepségét. Ez a helyszín nagyon közel található az Astoriához, ahol a párt október 23-i rendezvényét tartotta, és később zavargások alakultak ki.
Vágólapra másolva!

Demszky Gábor szerint Orbán Viktor rossz helyszínt választott az ünnepléshez, ezért a főpolgármester pénteken levélben kérte, fontolja meg döntését és ne az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartsák meg március 15.-i rendezvényüket. Demszky levelében azt is közölte, hogy szerinte a Budai Vár megfelelőbb helyszín lenne a Fidesz rendezvényére.

A főpolgármester arra is emlékeztetett, hogy október 23. előtt is jelezte aggodalmait a Fidesznek, és félelmei be is igazolódtak, márpedig nem szeretné, ha megismétlődnének a tavalyi "nem kívánatos események". Demszky Gábor úgy vélte, hogy mivel a főváros 13-tól 15 óráig a Petőfi szobornál tartja központi ünnepségét, a két közönség óhatatlanul találkozni fog, ha a Fidesz nem változtat a rendezvénye helyszínén.

A Fidesz önkéntesekkel készül

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján Demszky Gábor kérésére reagálva azt mondta: volt olyan időszak Magyarországon, egészen 1989-ig, amikor a hatalom és a kormányzati önkény mondta meg, ki, hol ünnepelhet, ki, hol és miről beszélhet. "A sors furcsa fintora, hogy éppen Demszky Gábor az, aki újra akarja éleszteni ezeket a metódusokat" - jegyezte meg a politikus.

Szijjártó "hatalmas butaságnak" nevezte az MSZP szóvivőjének csütörtöki kijelentését, miszerint a Fidesz a "politikai ultráknak" üzent a helyszínválasztással. Nyakó István ezzel arra utalt, hogy tavaly október 23-án az Erzsébet híd pesti hídfőjénél is voltak összecsapások a rendőrök és a tüntetők között. A Fidesz szóvivője arra a kérdésre, hogy hogyan biztosítják majd a rendet, azt mondta: a Fidesz minden, jogszabályban meghatározott kötelezettségnek eleget tesz, lesznek önkéntesek, és mindenkit arra kérnek, hogy méltó módon ünnepeljen.

A rendőrség még nem engedélyezte

A Fidesz csütörtökön jelentette be a rendőrségen, hogy a délután négy órakor kezdődő március 15-ei ünnepségét az Erzsébet hídhoz vezető főútvonalon, a Rákóczi úton, a Szabadsajtó és a Kossuth Lajos utcában - vagyis az október 23-i gyűlésük helyszínéhez, az Astoriához nagyon közel - szeretné megtartani. Jármy Tibor, a BRFK szóvivője az [origo]-nak azt mondta, hogy a rendőrség jelenleg vizsgálja a bejelentést, és 48 órán belül dönt.

A rendőrség a gyülekezési törvény szerint megtilthatja egy rendezvényt megtartását, ha a kiválaszott helyszín miatt az esemény súlyosan veszélyeztetné valamilyen népképviseleti szerv vagy bíróság zavartalan működését. Akkor sem fogadják el a bejelentett helyszínt, ha így a közlekedést más útvonalon nem lehetne biztosítani. A rendőrség határozatát az esemény szervezői bíróság előtt megtámadhatják.

Orbán Viktor a helyszínválasztást a Duna Televízió péntek reggeli műsorában azzal indokolta, hogy eredetileg a Március 15. téren szerettek volna ünnepelni, de ott valószínűleg nem férnének el, ezért választották a közeli Erzsébet híd pesti hídfőjét. Emlékhelyszínt kerestek a márciusi ünnepléshez, de más szervezetek már több alkalmas területet lefoglaltak - mondta a Fidesz elnöke, aki szamárságnak nevezve azt a felvetést, hogy a 2002-es hídfoglalás vagy az őszi atrocitások miatt esett erre a részre a választásuk. "Budapest belvárosában olyan helyet találni, ahol a rendőrség az elmúlt néhány hónapban nem követett el agressziót békés emberek ellen, nagyon nehéz" - tette hozzá.

A Gönczöl-bizottság kritizálta

A szeptember-októberi tüntetéssorozatot vizsgáló Gönczöl-bizottság jelentésében is szerepelt a Fidesz október 23-i helyszínválasztása. A munkabizottság szerint hiba volt, hogy a párt az Astoria környékét, a főváros egyik legforgalmasabb kereszteződését választotta, ahogy az is, hogy a rendőrség ezt tudomásul vette. "Ez a helyszínválasztás a tüntetések tapasztalatai és a városszerte folyó ünnepségek, valamint a több mint külföldi delegáció mozgatása szempontjából különösen aggályos volt" - állapították meg.

Az Astoriánál tartott október 23-ai Fidesz-ünnepség békésen zajlott, de utána máig nem tisztázott körülmények között a belvárosnak ezen a részén is erőszakos zavargások alakultak ki. A rendőrség visszautasította azokat a vádakat, hogy ők szorították volna a randalírozókat a párt rendezvényén részt vevők felé. Az ellenzéki pártot pedig több bírálat érte, amiért ezt a forgalmas közlekedési csomópontot választotta helyszínként.

Nem maradnak otthon

A március 15-ei rendezvényen várhatóan Orbán Viktor pártelnök is beszédet mond majd. A Fidesz vezetője erről a köztévé Az este című műsorában beszélt kedden. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök korábban amellett foglalt állást, hogy a politikusok maradjanak otthon a nemzeti ünnepen, mert akkor lesz béke. Orbán viszont azt mondta: akkor lesz béke és nyugalom március 15-én, ha a rendőrség nem engedi, hogy politikai célokra használják fel. A Fidesz elnöke a Hír Televíziónak adott csütörtöki interjújában felszólította a kormányt, hogy maradjon távol a március 15-i eseményektől, és arról is beszélt, hogy a kabinet áll a félelemkeltő akciók mögött.

A Kormányszóvivői Iroda tájékoztatása szerint az állami ünnepségsorozat részletes programjáról még zajlanak az egyeztetések, de a hagyományos elemek idén sem maradnak el, ilyen például a zászlófelvonás a Kossuth téren vagy a megemlékezés a Magyar Nemzeti Múzeumnál.