Állítólag elment síelni a leárulózott fideszes

Vágólapra másolva!
Érvénytelennek tartják a pénteki Heves megyei közgyűlés elnökének megválasztását a helyi Fidesz-frakció tagjai. Szerintük ugyanis a frakciót váratlanul elhagyó Ambrus Zoltánnak nem lett volna joga a kilépés után voksolni. Ambrus Zoltánt hétfőn hiába próbáltuk elérni, a Fidesz frakcióban úgy tudják, hogy péntek este családjával együtt elutazott síelni.
Vágólapra másolva!

"Úgy látszik, megtalálták az Achillesét" - mondta az [origo]-nak Herman István, a Fidesz-frakció tagja azzal kapcsolatban, hogy pénteken miért szavazott korábbi frakciótársa a szocialista ellenjelöltre. Mint Hermantól megtudtuk, a Heves megyei frakció tagjait hideg zuhanyként érte Ambrus Zoltán pálfordulása, ugyanis előző este állítólag még semmi jelét nem mutatta annak, hogy ki akarna lépni a Fidesz-frakcióból.

"Csak hebegett-habogott, amikor kérdeztem, hogy mi változott meg egy éjszaka alatt" - mondta a közgyűlési elnökjelöltségért szintén induló Herman István. Ambrus váratlan kilépése után - függetlenként - pénteken a szocialista jelöltre adta le a szavazatát, a Fidesz-frakció szerint ezt azonban nem tehette volna meg, mert a frakció szabályzata szerint kilépés esetén a mandátumát át kell adnia valaki másnak.

A Fidesz-frakció ezért semmisnek tartja a szocialista elnök pénteki megválasztást. Álláspontjukat eljuttatták a helyi közigazgatási hivatalnak, a jegyzőnek és a választási bizottságnak. Ambrus ellen per indítását is kilátásba helyezte a Fidesz-frakció, az [origo]-nak nyilatkozó Herman szerint azonban először a közgyűlésben kialakult helyzetet szeretnék rendezni.

A kiugró politikus mellett a helyi MSZP eljárását is szabálytalannak tartja a Fidesz, ugyanis egy nappal a szavazás előtt még abban állapodtak meg egymással, hogy a közgyűlés - működésképtelenség miatt - pénteken feloszlatja magát. Ezzel szemben a szocialisták és a kilépő fideszes képviselő megszavazták a szocialista elnököt.

A szavazás előzménye, hogy a tavaly október elsejei önkormányzati választáson a Fidesz és az MSZP egyaránt 20-20 mandátumot szerzett, és az így kialakult patthelyzet megakadályozta a testület törvényes működését.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a közszolgálati rádió Vasárnapi Újság című műsorának adott interjújában árulónak nevezte a Heves megyei fideszes képviselőt, és arról beszélt, hogy pártjának ezentúl jobban meg kell majd néznie, ki méltó a Fidesz bizalmára.

Ambrus Zoltánt hétfőn hiába próbáltuk elérni, a Fidesz-frakcióban úgy tudják, hogy péntek este családjával együtt elutazott síelni.

Tiefenthaler Eszter