Párbajozó kínai fiú sérült meg Pesten

Vágólapra másolva!
Párbajban sérült meg az a 17 éves kínai kamaszfiú, aki még vasárnap szerzett súlyos sérüléseket a Népliget területén. A fiatalember először még azt hazudta a rendőröknek, hogy rablók támadták meg.
Vágólapra másolva!

Még vasárnap délután a mentőszolgálat arról értesítette a rendőrséget, hogy a X. kerületi Kőbányai út és Könyves Kálmán út kereszteződésénél, a Népliget területén egy fején megsérült ázsiai fiatalembert láttak el - olvasható az ORFK honlapján. A sebesült kamasz mellett gáz riasztó pisztolyt és egy húsvágó bárdot is találtak.

A kínai fiú a helyszínre érkező rendőröknek azt mondta, hogy egy csoport megtámadta, többször rálőttek, és a bárddal a fején megsebesítették. Csakhogy a vallomás a rendőröknek életszerűtlennek tűnt, ezért megnézték a környék térfigyelő kameráinak a felvételit. Aztán a képsorok már nem támasztották alá az elmondottakat.

A 17 éves fiú ezt követően változtatott a vallomásán, és elárulta, hogy egy másik, 19 éves kínai fiatalember okozta a sérüléseit. "Mindkét fiú ugyanabba a lányba volt szerelmes" - közölte az [origo]-val Szentendrei Angéla, a BRFK helyettes szóvivője.

A sérülést okozó fiatalembert hétfőn a rendőrség elfogta, aki a meghallgatása során részletes beismerő vallomást tett. A BRFK emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított ellene eljárást. "A bárddal a fején megsebesített fiúnak nincs életveszélyes sérülése" - mondta a sajtóreferens.