Pénzbüntetést kaphat a rosszul bilincselő őr

Vágólapra másolva!
Az őr, a felettesei, a bíróság épületének őrzői - ők lehetnek felelősek azért, hogy csütörtökön a IV. kerületi bíróság épületéből megszökött egy radiátorhoz bilincselt rab. A BVOP vizsgálata keddig biztosan eltart - azt még nem tudni, váloztatnak-e a foglyok őrzésén. Az utóbbi években leggyakrabban különböző bíróságok épületeiből és kórházakból szöktek meg foglyok.
Vágólapra másolva!

A csütörtökön megszökött rab a IV. kerületi bíróság épületéből tűnt el, ahol kihallgatáson volt, egyébként pedig börtönben töltötte büntetését. Az őr, amíg mosdóba ment, egy radiátorhoz bilincselte a foglyot a bíróságon. "Mire visszament, eltűnt" - számolt be a körülményekről az [origo]-nak Biczó László, a BVOP parancsnokhelyettese.

A BRFK aznap egy időre lezárta a fővárosból kivezető utakat - pénteken már csak egyes helyeken, például a pályaudvarokon tartanak ellenőrzéseket. A rendőrök csak a szökött rabot keresik, azzal nem foglalkoznak, hogy ki hibázott. "Az a dolgunk, hogy megtaláljuk" - fogalmazott a BRFK sajtóügyeletese. A BVOP viszont vizsgálatot indított, az előzetes eredmények keddre várhatók.

Főként az őr felelősségét vizsgálják, például azt, hogy "a megfelelő tárgyhoz rögzítette-e" a foglyot - mondta Biczó László. Ha hibásnak találják az őrt, fegyelemsértés miatt elbocsátás, pénzbüntetés is várhat rá, ha pedig kiderülne, hogy szándékosan segített a szökésben, akkor büntetőeljárás indulna ellene. "Ez eddig nem merült fel" - mondta a parancsnokhelyettes.

Azt is megnézik, az őrnek utasításokat adó BVOP-sek megfelelő eligazítást tartottak-e, jól mérték-e fel, hogy mennyire veszélyes bűnözőt kell a bíróságra kísérniük, és ennek megfelelően elég volt-e egy őr. Biczó László elmondása szerint ugyanis minden foglyot osztályoznak aszerint, hogy melyik "veszélyességi kategóriába" tartozik a rab, és így határozzák meg, hogyan kell őrizni.

Vizsgálják az intézet, vagyis a bíróság épületének, őrzőinek felelősségét is. "A BVOP-nek nem feladata az épületet őrizni, a bíróság őrző-védő céget foglalkoztat erre" - mondta el Biczó László, aki szerint főként a pénzhiány az oka, hogy a BVOP időnként csak egy őrrel vigyáz a foglyokra. Ugyanakkor csak Budapesten, évente 30 ezerszer kell utaztani foglyokat valamilyen büntetőeljárás miatt - ez napi száz foglyot jelent a fővárosban, akiket ki kell vinni a börtönökből, ami a parancsnokhelyettes szerint nagyon magas szám.

Kérdésünkre, hogy lesz-e változás, hiszen legutóbb decemberben szökött meg egy fogoly - akkor a katonai ügyészség épletéből -, Biczó László azt mondta: az más eset volt, mert a szökésben levő rab meg is támadta az őrt és elvette a fegyverét. Azóta a BVOP gondoskodott róla, hogy a foglyok ne tudjanak rátámadni az őrökre, többek között szigorodott a bilincshasználat - tette hozzá. (A férfi decemberben az ügyészség mosdójába kéredzkedett ki, majd bilincsétől megszabadulva leütötte őrzőjét, elvette a fegyverét, és a kapunál lévő biztonsági őrök szeme láttára kimenekült az utcára.)

Az utóbbi években a leggyakrabban bírósági épületekből, kórházakból szöktek meg foglyok. Volt olyan elítélt, aki egy mosodából szökött meg. Az utóbbi öt évben különböző kórházakból négyszer, bíróságokról pedig legalább kétszer sikerült hosszabb-rövidebb időre megszöknie foglyoknak az MTI adatai szerint.

Wirth Zsuzsanna